Újra nyomoznak a Fenyő-gyilkosság ügyében

Vágólapra másolva!
A rendőrség újra elrendelte a nyomozást Fenyő János meggyilkolása ügyében. A rendőrség olyan új adat birtokába jutott, amely elősegítheti a hét évvel ezelőtt meggyilkolt vállalkozó gyilkosainak felkutatását.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tavaly októberben ismét elrendelte a nyomozást Fenyő János meggyilkolásának ügyében - jelentette be kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, Horváczy Emese. Elmondta: a nyomozás felújítása azt jelenti, hogy a rendőrség olyan új adatok birtokába jutott, amelyek elvezethetnek a megoldáshoz. Néhány héttel korábban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a rendőrség már tudja, ki áll a gyilkosság hátterében. Ezt a nyomozó hatóságok határozottan cáfolták.

Fenyő Jánost, a médiabirodalmat építő vállalkozót 1998. február 11-én ölte meg Budapesten egy ismeretlen tettes. Az Országos Rendőr-főkapitányság négy évvel később, 2002. február 5-én szüntette meg a nyomozást Fenyő meggyilkolásának ügyében. A döntést azzal indokolták, hogy az ügyben nem kerültek napvilágra olyan adatok, amelyek a gyilkosság felbujtójához vagy végrehajtójához vezettek volna.