Meghosszabbítják Farkas Péter előzetesét

Vágólapra másolva!
Július közepéig meghosszabbítaná a kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsított Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A bíróság döntése nem jogerős. Farkast és társait azzal gyanúsítják, hogy jelentős mennyiségű kábítószert termesztettek egy XVII. kerületi házban.
Vágólapra másolva!

Három hónappal meghosszabbították Farkas Péter, a kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsított birkózó olimpiai bajnok és két társa előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága. A Pesti Központi Kerületi Bíróság Farkas Péter és két társa előzetes letartóztatását július közepéig hosszabbította meg. A napokban meghozott, nem jogerős határozat indoklása szerint az eljárás jelen szakaszában még mindig fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén összebeszéléssel, a tanúk befolyásolásával megnehezíthetik a bizonyítási eljárást. Továbbá fennáll a gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének veszélye is.

A Barcelonában 1992-ben birkózó olimpiai bajnoki címet nyert sportolót és két társát tavaly októberben vette őrizetbe a rendőrség. A gyanú szerint marihuánát termesztettek egy XVII. kerületi családi házban és mellékhelyiségeiben. A nyomozás jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt indult. A nyomozók több hónapos felderítőmunka után tartottak házkutatást az ingatlanban. A sok millió forintos ráfordítással átalakított, szellőző-, párologtató- és világítóberendezéssel felszerelt helyiségekben több ezer tő marihuánát találtak. Ilyen nagy mennyiséget a fővárosban még nem derített fel a rendőrség.

Előzetesben marad Farkas Péteritthon20041025elozetesben.htmlFarkas Péter előzetesbenitthon20041017farkas.html