Megjelent a Thunderbird legújabb változata

Vágólapra másolva!
Pár héttel a Firefox után a Mozilla levelezőprogramjának 1.5-ös verzióját is le lehet tölteni, amely ugyan okosabb és biztonságosabb, de több fontos funkció még mindig kimaradt belőle.
Vágólapra másolva!

Az új Thunderbirdön a fejlesztők elsősorban a biztonság és a használhatóság terén jaítottak sokat. Az legfontosabb újítások egyike, hogy a szoftver már automatikusan frissíti magát, ezért az újabb verziók megjelenésekor nem kell mindig a teljes programot letölteni. A készítők továbbfejlesztették a program RSS-olvasó és -kezelő képességeit, így többek közt a hírcsatornák linkjeit is könnyebb exportálni és importálni.

A levélkezelésben a lemezterülettel való takarékoskodást segíti, hogy az eltárolt e-mailek csatolmányait le lehet törölni, a szerkesztés alatt álló levelek piszkozatait pedig - a szövegszerkesztőkhöz hasonlóan - automatikusan menti a program. Az 1.5-ös Thunderbird (a Kerberos protokoll támogatása révén) már együttműködik a szerveroldali levélszemét-szűrőkkel is, az adathalász e-mailek ellen pedig saját biztonsági mechanizmusa védi a felhasználót.

Naptár és fülek nélkül

Ugyan helyesírás-ellenőrzőt és prediktív szövegbeviteli funkciót már kapott az új változat, a beépített naptár, amit a rivális Outlook felhasználói már régóta megszokhattak, még mindig hiányzik belőle. Érthetetlen, hogy ezt a funkciót miért nem integrálták a fejlesztők a szoftverbe, hiszen a Mozillának van saját naptárprogramja, amely Lightning névre hallgat. Ugyan korábban kísérleteztek vele, a böngészőfülek (tab-ek) alkalmazása is kimaradt a végleges változatból: a Firefox- és Opera böngészőknél megszokott funkció lehetővé tenné több e-mail ugyanazon ablakban való megjelenítését.