Gyurcsánynak jól jön, a Fidesznek nem kell a blog

Vágólapra másolva!
Kitört a blog-divat a politikusok körében a választások közeledtével. Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint a Totó kutya kalandjait és Tony Blair látogatását egyaránt megörökítő Gyurcsány jó blogger, Lamperth Mónika már kevésbé. A fideszesek a személytelensége miatt nem hívei a naplóírásnak, a politológus szerint nincs is szükségük rá.
Vágólapra másolva!

"Most hívott Gráf József, a földművelésügyi miniszter, hogy a Magyarországon átvonuló hattyúk és más vadmadarak közül jó néhány elpusztult, és minden bizonnyal a madárinfluenzának estek áldozatul" - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök február 15-én 13 óra 47 perckor. Ekkor értesülhetett először Magyarország lakossága arról, hogy nálunk is megjelent a madárinfluenza. Pontosabban csak azok, akik éppen olvasták a kormányfő internetes naplóját. A hagyományos, sajtótájékoztatós és így a lakosság nagyobb részét elérő bejelentésre ugyanis még várni kellett mintegy fél órát.

Ez a momentum is egyértelmű jelzése annak, hogy már a politikában is egyre komolyabban kell venni az internetes naplókat. Pécsi Ferenc, blogokkal is foglalkozó e-kommunikációs szakértő szerint nagyon jellemző, hogy éppen a választások előtti kampány idején fedezik fel a politikusok a blogot és igyekeznek is kampányeszközként felhasználni. Pécsi ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta, csak két politikusról mondható el, hogy valóban blogol: az egyik a már említett Gyurcsány Ferenc, a másik pedig a szintén szocialista, de korábban kevésbé ismert Pásztor Tibor, akinek internetes naplója vélhetően látogatottsági rekordot ért el, miután kiderült, hogy egyik bejegyzésében "díszzsidónak" nevezte Deutsch-Für Tamás fideszes politikust.

Pásztor, az MSZP V. kerületi frakcióvezetője a napokban kénytelen volt lemondani az országgyűlésiképviselő-jelöltségéről "meggondolatlan bejegyzés" miatt. Pedig Pécsi szerint ő valóban kötetlenül, a személyes mondanivalójának közlése végett használta a blogot, amiben állítólag már korábban is szerepeltek ennél jóval keményebb megfogalmazások is. Ez azonban így egészséges, mert nem jó, ha a blog hivatalos közleményekre emlékeztető bejegyzésekből áll - hangsúlyozza Pécsi Ferenc.

A miniszterelnök a másik politikus, aki nagyon ügyesen és jól blogol - mondja az e-kommunikációs szakértő. Valóban olvasmányos és olyan dolgokról szól, amelyek érdekelhetik az embereket, háttér-információkat közöl, informálisan és szabadon csapongva mesél Totó kutyáról és az ország helyzetéről egyaránt. Így aztán nagyon hosszú bejegyzésekből áll össze, ami miatt meglehetősen fárasztó olvasni, miközben a rövid, de gyakori blogbejegyzésekre jobban odafigyelnek a netezők - teszi hozzá Pécsi Ferenc.

Totó kutya a szőnyegre pisilt

Az [origo] a miniszterelnök blogjában valóban a lehető legkülönfélébb témájú megjegyzések sorát találta, kezdve a webnapló születésének pillanatában tett felfedezéstől: "Azóta blogolok, amióta politikus vagyok. Legföljebb nem tudtam róla." A gyakorlatilag naponta frissülő Gyurcsány-naplóban tette közzé Putyin orosz elnök látogatásának máshonnan meg nem ismerhető fontos (személyes benyomásai az orosz-magyar kapcsolat alakulásáról) és kevésbé fontos (Totó kutya Putyin érkezése előtt a szőnyegre pisilt) részleteit. Az ilyen bejegyzések az olvasók szórakoztatása mellett nyilván alkalmasak lehetnek annak az üzenetnek a közvetítésére is, hogy "a politikus is ember". Méghozzá olyan, aki puszival ébreszti nőnap alkalmából Klárát és Annát, a lányát, reggelire disznósajtot eszik, sportol, és imádja a vasárnapi lazítást - lehetőleg délutáni szunyókálással.

"Gyurcsánynak az olvasói elhiszik, hogy tényleg maga írja a blogját" - véli az e-kommunikációs szakértő. A miniszterelnök egyébként saját bevallása szerint diktafonra rámondja a szöveget, amelyet aztán kollégái gépelnek be. A naplóbejegyzésekhez hozzá is lehet szólni, viszont csak regisztrációval és moderált formában. Amivel ki is vívta egyes blogolvasók haragját, akik más blogokban fejtették ki, hogy "itt csak nyalni lehet", szabadon véleményt nyilvánítani az ország első embere felé nem.

A blog azért is lehet fontos kampányeszköz, mert a sajtó elkezdi forrásként használni. Pécsi Ferenc elmondta, hogy a kevés rendszeres internetező miatt nem tűnt fontosnak korábban a blogolás, viszont ennek hatóereje nem az olvasók elérésében rejlik, sokkal fontosabb a közvetett hatása, amit a médián keresztül gyakorol. Végignézve az elmúlt időszak sajtómegjelenéseit, valóban számos blogmegjegyzés generálta cikket találhatunk, a Gyurcsány-blog tényleges információforrássá vált. A bulvárlapok számára érdekes, hogy "Totó arcon nyalta Putyint" vagy ha "Gyurcsány a kutyával aludt".