Vágólapra másolva!
Vlatko Markovic, a Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke a kormány segítségét kérte, mert szerinte a huligánok szabotálni akarják a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére magyarokkal közösen benyújtott pályázatot.

A sportvezető személy szerint Ivica Kirin belügyminiszterhez fordult, mert az utóbbi időben a drukkerek a horvát csapatok nemzetközi mérkőzésein rendre botrányt okoztak.

"A megbeszélés során mindketten kitartottunk amellett, hogy el kell fogni és be kell börtönözni ezen cselekmények elkövetőit, különös tekintettel a szervezőkre" - mondta Markovic, aki ezúttal azért kezdeményezte a tárgyalást, mert a válogatott szombati Andorra ellen 7-0-ra megnyert Eb-selejtezőjén a szurkolók görögtüzeket hajigáltak a Maksimir Stadion gyepére.

Az elnök szerint az elkövetők lehet, hogy nemcsak a közös kandidálást, de még az Európai Unióba való belépést is szabotálni szeretnék tetteikkel. A 2012-es kontinensbajnokság rendezéséért Magyarország Horvátországgal, Ukrajna Lengyelországgal, Olaszország pedig egyedül kandidál.

Az eredeti elképzelések szerint az UEFA végrehajtó bizottsága december 8-án jelölte volna ki a házigazdát, a testület azonban múlt szerdai tanácskozásán áprilisra halasztotta döntését.