Az OTP külföldön hozná be a megszorítást

Vágólapra másolva!
A megszorító intézkedések és az erősödő verseny profit- és állománynövekedés fékező hatását ellensúlyozhatja az OTP Bank tevékenységének jelentős bővülése külföldön. Elsősorban az ukrán és az orosz piacon számítanak fejlődésre - mondta Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke a vállalatfinanszírozásról rendezett konferencián szerdán, Budapesten.
Vágólapra másolva!

Ukrajnában 2009-ig 76 százalékos átlagos, éves növekedés várható a lakossági hitelek területén. Oroszországban ugyanez a mutató 52 százalék. Spéder Zoltán kiemelte, hogy a költséghatékonyságban is vannak még tartalékok.

A régió országaiban a bankszektor eredménye évente, átlagosan 10-17 százalékkal nőhet 2006 és 2010 között, miközben a kamatok a nyugat-európai szinthez közelítenek. Az általános tendencián az átmeneti jegybanki alapkamat-emelések sem változtatnak.

A régió több országában a verseny miatt Spéder Zoltán szerint a marzskülönbség várhatóan a jelenlegi felére csökken a nyugat-európaihoz képest.

A magas volumen mellett a kockázati költségek kezelhetőek maradnak. Az OTP Banknak a minimum 5 százalékos piaci részesedés elérése a célja mindegyik országban, ahol már jelen van.

A bank akvizícióit illetően az alelnök elmondta, hogy 2005-2006 között nőtt az akvizíciók száma, felgyorsult a folyamat. Míg 2005-ig évente 1, összességében 5, addig 2006-ben egyetlen év alatt 5 akvizícióra került sor. A bank 2000-2005 között mintegy 600 millió eurót költött vásárlásokra, 2006-ban a végszámla várhatóan 1,3 milliárd lesz.