Újabb közeli csillagokat azonosítottak

Vágólapra másolva!
Húsz, korábban ismeretlen, halvány törpecsillagot azonosítottak a Nap környezetében.
Vágólapra másolva!

Az elméleti megfontolások és néhány megfigyelés alapján a csillagok nagyobb része a nehezen észrevehető, halvány vörös törpék közé tartozik. Ezek a Napunknál kisebb tömegű és sokkal gyengébben sugárzó objektumok, amelyeket még közelről is nehéz észlelni. A csillagok zömét képviselő ezen égitestek közül egyébként egyetlen sem látszik szabad szemmel az égen - az éjszaka távcső nélkül megfigyelhető csillagok mindegyike a többségnél nagyobb fényességű égitest.

A RECON (Research Consortium on Nearby Stars) elnevezésű munkacsoport kutatóinak célja, hogy a Tejútrendszerünkben a Nap közelében lévő csillagok tömeg és sugárzás szerinti eloszlását és egyéb jellemzőit minél pontosabban megismerjék. A chilei Cerro-Tololo Inter-American Obszervatórium 0,9 méter átmérőjű CTIO teleszkópjával 1999-óta végzett megfigyelések keretében az égitestek távolságát a parallaxis módszerrel határozzák meg: azt mérik, hogy a Föld Nap körüli keringése során mennyire változik égi helyzetük a nálunk távolabbi csillagokhoz viszonyítva.

Az éveken keresztül végzett megfigyelések eredményeinek összesítésével milliomod ívmásodperces szögpontossággal sikerült a csillagoknál a pozícióit meghatározni. Ez kb. 300 fényéves távolságig 10%-nál pontosabb távolságbecslést tesz lehetővé.

A Todd Henry (Georgia State University, Atlanta) vezette felmérés keretében nemrég húsz, eddig ismeretlen, közeli csillagot találtak, amelyek közül kettő a Naptól számítva a 23. és 24. legközelebbi égitest. Mindegyikük a mi Napunknál kisebb és halványabb vörös törpecsillag.

A több éve zajló RECON felmérés révén a most azonosított 20 új égitesttel együtt 348-ra emelkedett a 33 fényévnél közelebbi csillagok száma, amelyek közül 239 apró égitest. Csak a Napunk 33 fényév sugarú környezetében lévő csillagokat tekintve, az elmúlt hat évben történt felfedezések révén az itt ismert objektumok száma 16%-kal nőtt. Mindez jól mutatja, hogy a könnyen észrevehető égitestek csak a jéghegy csúcsát képviselik.

Az eddigi eredmények alapján a Tejútrendszer csillagainak kb. 69%-át a Napunknál kisebb tömegű vörös törpék alkothatják. A közeli objektumok nem csak a csillagok valódi eloszlásának megismerésében segítenek, de kitűnő célpontjai az exobolygók kutatásának és részletes vizsgálatának is.

Kereszturi Ákos