Nagy átalakulás előtt az európai tőkepiacok

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde vezetői remélik, hogy az uniós tőzsdékre váró változásokra pozitívan regál majd a BÉT. A felkészülés már megkezdődött.
Vágólapra másolva!

Az uniós tagországok tőkepiacai óriási változás előtt állnak a következő években, részben a jövő novemberben hatályba lépő, egységes uniós szabályozás miatt - mondta Mohai György, a BÉT vezérigazgató-helyettese a Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach XVI. évfolyamának bemutató sajtótájékoztatóján.

Mohai György hangsúlyozta, ma még nehéz megjósolni az új szabályok hatásának mértékét és idejét. Egyes vélemények szerint a változások azonnal megindulnak 2008-tól, mindenesetre a felkészülés megkezdődött.

Példaként említette a legjobb gyakorlat folytatásának követelményét, az ehhez szükséges információszolgáltatás, illetve mérés biztosítását, valamint azt, hogy megszűnik a befektetési szolgáltatók tőzsdekényszere. További változást eredményez szavai szerint az európai és az amerikai tőzsdék között létrejövő "híd", azzal, hogy az amerikai börzék "bevásárolnak" Európában.

A vezérigazató-helyettes szerint a magyar befektetők a változásokkal nem járnak rosszul, hiszen szélesebb palettából választhatnak majd. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a növekvő kínálat egyben körültekintőbb döntéseket is igényel, mivel a tranzakciók lebonyolítási költségei között jelentős a különbség.

Megjegyezte, reméli, sőt jó esélyt lát rá, hogy megváltozik a jelenlegi trend - arra utalva, hogy az idén három kisebb cég tőzsdei bevezetése mellett, három közepes cég hagyta el a BÉT-et.

A sajtótájékoztatón bemutatott Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach legújabb kiadása a magyar pénzügyi intézményrendszer egészét felöleli, mintegy ezer társaság adatai mellett elemzéseket is tartalmaz. Első évfolyamát 1990 tavaszán jelentette meg a kötetet kiadó TAS-11 Kft, azóta 72 magyar és angol nyelvű kötetben jelent meg.