Vágólapra másolva!
Az arizonai államügyész börtönbüntetést kért Mike Tyson korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnokra, aki pénteken kábítószeres befolyásoltság alatt vezetett Scottsdale-ben.

"Eljátszotta az utolsó esélyét is. Ha minden vádpontban bűnösnek találjuk, akár hét és fél évet is kaphat" - jelentette ki Andrew Thomas.

A 40 éves amerikai fenegyerek kis híján frontálisan ütközött a helyi rendőrparancsnok autójával, amikor pénteken hajnalban egy szórakozóhelyről távozott. Önként alávetette magát a józansági tesztnek, ám a rendőrök több "kivetnivalót" is találtak viselkedésében. Ezt követően átkutatatták a klasszist, és nála, valamint az autójában is kokainra bukkantak.

Tyson, aki több évet töltött a rács mögött nemi erőszak miatt, a profik között 50-szer nyert (ebből 44-szer kiütéssel), és hatszor szenvedett vereséget.