A K&H brókercége megvette az Equitas-t

Vágólapra másolva!
A KBC Securities átveszi Magyarország vezető internetes lakossági brókertársaságaként ismert Equitas teljes körű irányítását. Mindkét fél a tranzakció 2007. első negyedévi véglegesítését tűzte ki célul.
Vágólapra másolva!

Az Equitas az ügylet ellenére megmarad önálló cég, csak felveszi az KBC Equitas nevet. Nem kell emellett díjváltozásra számítani az ügyfeleknek, ráadásul megmarad a cég kereskedési rendszere. Ugyanakkor a termékek körét fejleszteni fogják, a magyar részvények mellett ugyanis külföldi papírokkal is lehet majd kereskedni.

Az intézményi ügyfelek mellett a lakossági ügyfelek kiszolgálására akar fókuszál a jövőben a belga KBC Group NV tulajdonában lévő KBC Securities, amelyik gyakorlatilag a K&H bank brókercége, bár az irányitéáít közvetlenül a K&H Bank tulajdonosa gyakorolja.

A KBC Securities magyarországi fióktelepe piaci részesedését tekintve a második helyen áll az Erste mögött 13,7 százalékos részesedésével. Az Erste első helye egyébként évek óta megkérdőjelezhetetlen a forgalmi adatok alapján.

A megállapodással kapcsolatban Guy Van Eechaute, a KBC Securities elnök-vezérigazgatójaazt nyilatkozta, hogy rendkívüli növekedés tapasztalható az internetes értékpapír-kereskedelem területén. Ezt kiválóan példázza, hogy a Bolero - a KBC Securities internetes brókerszolgáltatása - minden más értékesítési csatornánál gyorsabb ütemben fejlődik Belgiumban. Az Equitas felvásárlásának köszönhetően lehetőségünk nyílik arra, hogy az internetes értékpapír-kereskedelem terén Belgiumban, a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban megszerzett tapasztalatunkat Magyarországon is kamatoztathassuk. Véleményük szerint a magyar piac jelentős tartalékokkal rendelkezik, ezért akartak stratégiai tulajdont az Equitas-ban.

Lengyelországban 2005. elején a KBC Securities 100 százalékban felvásárolta a Kredyt Bank meglévő részvénypiaci tevékenységét, amely így a KBC lengyel pénzintézetének leányvállalatává vált. A társaság részesedése az azóta eltelt időszakban 1 százalékról 5 százalékra erősödött. Összességében a KBC brókercégei 240 munkatárssal dolgoznak jelenleg Közép-Európában. A KBC Securities 2006-os forgalmának hozzávetőlegesen 37 százaléka származott a közép-európai tevékenységéből.

A belgiumi aktív magánbefektetők számára a KBC Securities online befektetési szolgáltatást biztosít Bolero néven. Ez az internetes felület 20 tőzsdéhez nyújt közvetlen hozzáférést, és teszi lehetővé a megbízások valós idejű feldolgozását, valamint megkönnyíti a portfoliók kezelését is.