Brókercéggé válhat az ÁÉB Bank

Vágólapra másolva!
Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) Zrt. különválaszthatja banki és befektetési tevékenységét. A március 9-ei közgyűlési döntéssel újabb szakaszba kerülhet a pénzintézet profiltisztítása, amely akár a magyarországi banki tevékenység feladásához is vezethet - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A bank közgyűlési meghívója szerint az éves rendes közgyűlés meghozza első döntését az ÁÉB kiválással történő átalakulásáról. Az ÁÉB 2005 végén adta át fiókhálózatának jelentős részét - 11 kirendeltséget és a hozzá tartozó 13 ezer ügyfelet - a Magyarországi Volksbanknak. Akkor még döntően lakossági ügyfelek kerültek a hálózatát bővíteni szándékozó bank tulajdonába, ám idén februártól a Volksbank az ÁÉB további négy fiókját és az ott számlát vezető közel 10 ezer ügyfelet is átvette.

A hozzájuk tartozó közel 40 milliárd forintnyi betétállomány már jelezte, hogy az egyetlen, központi fiókját még őrző ÁÉB ezúttal már prémium ügyfeleket és - vélhetően - vállalkozásokat is szép számmal értékesített az akvizícióval jelentősen erősödő, osztrák tulajdonban lévő banknak. Balázs László Volksbank- elnök-vezérigazgató azon januári mondata, amely szerint tárgyalnak az ÁÉB központi, Városligeti fasorban lévő fiókjának és a hozzá tartozó ügyfelek átvételéről, a mostani közgyűlési meghívó tartalma alapján szintén azt a nézetet erősíti, hogy az ÁÉB ki akar vonulni a klasszikus banki területről.

A fiókhálózat eladása és a befektetési szolgáltatások leválasztása után Megdet Rahimkulov ÁÉB-vezér számára lényegében már csak a banki licenc marad meg forgatható vagyontárgyként a bankból. A legutóbb "üres" banki licencet az Allianz Bank alapításához használtak fel, igaz, akkor "házon belüli" ügylet köttetet: a szintén Allianz tulajdonában lévő, Magyarországról kivonult Dresdner Bank jogán kezdte meg a működését tavaly a biztosító nevét viselő pénzintézet.