Román részvényeket javasol a KBC Securities

Vágólapra másolva!
Hatalmas fejlődés előtt áll a román gazdaság és tőkepiac - állítják a KBC Securities Magyarország elemzői. A brókercég szakértői mégis csak három részvényt javasolnak egyértelműen vásárlásra a bukaresti tőzsdén jegyzett 10 legjelentősebb papír közül.
Vágólapra másolva!

A román gazdaság gyors fejlődése várható a következő években - vélekedett Tordai Péter, a KBC Securities Magyarország vezető elemzője a brókercég a csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az Európai Unióhoz ez évben csatlakozott ország gazdasága 2006-ban 7,7 százalékos növekedést ért el. Az idei évre becsült 6,2 százalékos növekedés 2013-ra 4,7-re csökkenhet.

A brókercég előrejelzése szerint a román gazdaság 2007 és 2013 között éves átlagban 5,35 százalékkal bővül majd. Az elemzők úgy vélik, az említett időszak első 2-3 évében a belső kereslet növekedése, később azonban az exportorientált cégek tevékenysége hajtja majd a gazdaságot.

A szomszédos országban néhány év alatt 40-50 százalékosról 5 százalék alá csökkent az infláció, és 15-ről 5 százalék körülire mérséklődött a munkanélküliség. Az inflációcsökkenést a román lej jelentős, 10 százalék körüli felértékelődése kísérte. A költségvetés hiánya tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 3,7 százaléka, a folyó fizetési mérlegé 10,3 százalék volt.

A román gazdaság gyors növekedése a bukaresti tőzsde teljesítményén is érezhető. A tőzsde az utóbbi időben - az ottani gazdaság növekedését követve - háromszor olyan gyorsan nőtt, mint a magyar, cseh és lengyel börzék.

A bukaresti értéktőzsdére bevezetett 59 cég tőkeértéke jelenleg túllépi a 23 milliárd eurót. Ebből azonban 15 milliárd eurót a Petrom, 4 milliárd eurót a BRD-GSG tesz ki, a többi társasság a maradék 5 milliárd eurónyi tőkeértéken osztozik.

A forgalmat tovább növelik az idei évre várt privatizációk is, a román kormány várhatóan az év második felében az állami vagyon további részeit, új vállalatokat privatizál, ebbe a körbe tartozik a Romtelecom 46 százalékos csomagja is.

A KBC szakemberei szerint mégis csak három részvényt javasolnak egyértelműen vásárlásra a bukaresti tőzsdén jegyzettek közül. Szerintük ugyanis a jelentős belső kereslet már magasra hajtotta az árfolyamokat. A KBC Securities elemzői a BRD-GSG Bank, az Antibiotice gyógyszergyár és az A&D Pharma gyógyszer-kereskedelmi cég részvényeit azonban egyértelműen vételre ajánlják.

Horváth Zsolt, a KBC Securities Magyarország vezérigazgatója a rendezvényen felhívta a figyelmet arra, hogy a KBC Securities a közelmúltban megvásárolta a román piac második legnagyobb független befektetési szolgáltatóját, a Swiss Capitalt.

A Swiss Capitalnak 3,4 százalékos piaci részesedése van Romániában. A felvásárlás révén a KBC Securities Magyarország intézményi és magánügyfelei közvetlen elérést kaptak a román piachoz. Őket a KBC Securities csoport elemzői által a román tőzsdei vállalatokról készített elemzések segítik befektetési döntéseik meghozatalában.

Horváth Zsolt azt is elmondta, hogy 200-220 milliárd forintos forgalommal várhatóan márciusban a KBC Securities lesz a legnagyobb forgalmú brókercég a magyar tőkepiacon.

Giczi József