Stagnált a tőzsde forgalma márciusban

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán márciusban kétszeres árfolyamértéken számolva 1233 milliárd forint értékben születtek üzletek. A részvényforgalom mindössze fél százalékkal haladta meg az előző havit, és megegyezett a tavaly márciusival - közölte a BÉT a honlapján hétfőn a brókercégek jelentése alapján készült statisztikájában.
Vágólapra másolva!

Az idei év első negyedévében a részvénypiaci forgalom 3962 milliárd forintot ért el, ami 29 százalékkal több a 2006 első három havinál. Tavaly január-márciusban 3063 milliárd forint értékben születtek üzletek a BÉT részvénypiacán.

A BUX március utolsó kereskedési napján 23 423 ponton zárt, ami mindössze 52 ponttal, 0,2 százalékkal magasabb a februári záróértékénél. A 2006. december végi 24 844 pontról az első negyedév végére 5,7 százalékot esett az index értéke.

Az azonnali piac összforgalma márciusban 1252 milliárd forintot tett ki, ami a februári forgalomnál 1,6 százalékkal alacsonyabb, a 2006 márciusitól pedig 3,3 százalékkal marad el. Az államkötvényekre és kincstárjegyekre márciusban 3,31 milliárd forint értékű üzlet született, a forgalom februárhoz képest 14,5 százalékkal csökkent. A befektetési és kárpótlási jegyek forgalma az előző hónaphoz képest közel 54 százalékkal, 2,55 milliárd forintra bővült. A jelzáloglevelek és vállalati kötvények márciusi forgalma 13,7 milliárd forintot tett ki, ami mindössze egyharmada a februári adásvételnek

A brókercégek forgalmi toplistáján márciusban a KBC Securities végzett az élen 218,8 milliárd forintos forgalommal. A második legnagyobb forgalmú cég, az ERSTE Bank Befektetési Zrt. 209,2 milliárd forint értékben kereskedett, a harmadik helyen pedig a Concorde Értékpapír Zrt. végzett 172,4 milliárd forintos részvénypiaci forgalommal. A negyedik legnagyobb forgalmú tőzsdetag márciusban az Unicredit Bank volt, amely 154,3 milliárd forint értékben kereskedett, az ötödik helyen pedig a Cashline Értékpapír Zrt. áll 82,4 milliárd forint havi forgalommal.