Pénzt lophatott a bankrablásnál egy rendőr

Vágólapra másolva!
A katonai ügyészség nyomoz egy rendőr ellen, aki a gyanú szerint pénzt lopott a Széna téri túszejtés helyszínén - közölte a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az MTI-vel szombaton. Ács Tibor az esetről csak annyit kívánt elmondani, hogy csütörtökön gyanúsították meg a rendőrt azért, mert pénzt tulajdonított el a túszejtés helyszínén.
Vágólapra másolva!

"A sikeres Széna téri rendőri akciót követően egy kiegészítő feladatot ellátó rendőr méltatlanná vált beosztására és rendőri mivoltára, ezért őt az állományilletékes parancsnok azonnali hatállyal elbocsátotta - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-vel. A rendőrrel szemben a büntetőeljárást a Budapesti Katonai Ügyészség folytatja".

Jármy Tibor az esettel kapcsolatban nem kívánt kérdésekre válaszolni. Egyes sajtóhírek szerint több százezer forintot vitt el a bankból a II. kerületi kapitányság állományába tartozó megtévedt rendőrtiszt, akit a bankfiók biztonsági kamerája buktatott le.

Jakab Géza, az OTP Bank biztonsági igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a bank tett feljelentést, miután észlelték a pénz eltűnését a fiókban. A túszdrámát követően rovancsoltak a fióknál és ekkor észlelték, hogy hiányzik a pénzösszeg. A feljelentéssel együtt eljuttatták az illetékesekhez a biztonsági kamerák felvételeit, amelyek utalhattak arra, hogy hogyan tűnhetett el a pénz.

Május 4-én egy férfi ki akarta rabolni a Széna téri OTP-fiókot, mivel azonban a rendőrök megjelentek a helyszínen, túszokat szedett. Ötmillió forintot és szabad eltávozást követelt, a kommandósok a pénzátadás közben csaptak le rá. Hatszor lőttek rá a túszejtőre, aki belehalt sérüléseibe.