Váratlanul eladta az állam az FHB-t

Vágólapra másolva!
Furcsa időpontban eladta a jelzálogbankban lévő, 50 százalékos részesedését a magyar állam. Az állam a szerdai tőzsdezárás után megvételre kínálta fel most ismeretlen magyar és külföldi intézményi befektetőknek a részvényeit. Miután az FHB tőzsdei cég, erre mód van, ugyanakkor így pénzügyi befektetőket szokás keresni, miközben a kormány döntése értelmében az FHB állami többségét szakmai befektetőnek kellene megvásárolnia.
Vágólapra másolva!

A tranzakcióról mára ígérték a részleteket, de nem is cáfolták az értékesítésről szóló hírt - írja a Népszabadság. A szakemberek szerint 1950 és 2025 forint közötti részvényárakon vártak ajánlatokat. Ez a tegnapi hivatalos 2145 forintos tőzsdei záróár alatt van, és távol esik a bank eddigi 2335 forintos árfolyamcsúcsától is. Mindenesetre a minimális árral számolva is az állami bevétel eléri a 64 milliárd forintot.

Az értékesítés módja szokatlan, ilyen jellegű, előre be nem jelentett, hirtelen és gyors privatizációra eddig csak egy esetben akadt példa: a Mol egyik részvénycsomagját hasonló módszerrel értékesítették 2005 elején. Ugyanakkor a mostani időpontválasztás kérdéses: pénzügyi válság idején elvben nem feltétlenül jók a tőzsdei árfolyamok. Ráadásul a válság éppen a jelzálogpiaci fejleményekből indult ki, és ugyan az amerikaihoz hasonló eseményekre nálunk nincs esély, az USA-ban tapasztalt problémák mégis árcsökkentő tényezők lehetnek. Mindenesetre az is tény: az állam sokkal - mintegy 10-12 milliárd forinttal - többet csak akkor kaphatott volna a bankja feléért, ha azt az árfolyamcsúcson adja el.

Azt ugyan nem tudni, ki lehetett a vevő, annyi azonban bizonyos: a legnagyobb bankok jelezték érdeklődésüket az FHB iránt. Korábban a Magyar Külkereskedelmi Bank tett így, de a mostani tulajdonosok közül is akadhat aspiráns: az Allianz Hungária - derül ki a Népszabadságból.