Vágólapra másolva!
Jövő évben nem csak Európában rendeznek majd kontinensviadalt, hiszen január közepétől Ghánában Afrika legjobbjai is összecsapnak egymással, és a kontinensbajnokság selejtezői a múlt héten be is fejeződtek, sőt, már a viadal csoportbeosztását is elkészítették. A kvalifikációs sorozat legnagyobb meglepetése a legutóbbi vébén is szerepelt Togo kiesése volt, és a László Csaba által irányított Uganda is lemaradt a tornáról - mégpedig egyetlen találattal.

Az Afrika-kupán 16 együttes vesz részt, így a rendező Ghána mellé még 15 gárda kvalifikálhatta magát. A selejtezősorozatban 12 csoportot alakítottak ki, amelyek közül eredetileg csak egy lett volna háromcsapatos, ám Dzsibuti visszalépése miatt még egy ilyen grupp kialakult.

A tornára a 12 csoportelső mellett a három legjobb csoportmásodik is kijutott, természetesen csak a négycsapatos csoportokból. Az ugandai együttes, amelynek László Csaba ül a kispadján, Nigériával szerepelt egy kvartettben, így maximum abban reménykedhetett, hogy a Szuper Sasok mögött olyan sok pontot szerez, amellyel befér a három legjobb csoportmásodik mögé, és sokáig úgy tűnt, hogy az ugandaiaknak ez össze is jön.

Az együttes ugyanis hazai pályán mindhárom mérkőzését megnyerte, és idegenben is csak Nigéria ellen kapott ki - igaz, vendégként nem tudott nyerni, de így is 11 pontot szedett össze. Ennél csak egy gárda szerzett többet második helyezettként (Tunézia), viszont több olyan együttes is akadt, amely ugyanennyit gyűjtött be a csoportelső mögött, és ezen gárdák között a gólkülönbség döntött.

Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Dél-Afrika ebből a szempontból megelőzi Ugandát, a többi csoportból azonban egy kivételével senki sem végzett jobban László Csabáéknál. A 9. számú kvartettben azonban az utolsó fordulót a többivel ellentétben nem szeptember elején, hanem csak októberben rendezték meg, márpedig ebben a csoportban meglehetősen szoros volt a helyzet: Mali, Togo és Benin is versenyben volt a kijutásért.

Előbbi két együttes egymás ellen játszott, és Ugandában abban reménykedtek, hogy a meccs döntetlenre ér véget, hiszen akkor egyik gárda sem szerzett volna annyi pontot, mint ők, de a találkozón a Frédéric Kanoutéval és Mohamed Sissokóval felálló mali együttes nyerte meg, és így kijutott az Afrika-kupára, míg a legutóbbi vébén is látott Togo lemaradt a kontinensviadalról - nem kis részben azért, mert a legjobb játékosának számító Emmanuel Adebayor tulajdonképpen már a tavalyi világbajnokság óta "harcban áll" a szövetséggel a ki nem fizetett prémiumok miatt, és a meccsek nagy részén nem játszott (az Arsenal legnagyobb örömére).

Mali tehát megnyerte a csoportot, a második hely pedig Beniné lett, amely az utolsó körben idegenben nyert 2-0-ra Sierra Leone ellen, és a beniniek ezzel pontszámban utolérték Ugandát, sőt, gólkülönbségük eggyel jobb lett, és így a harmadik legjobb csoportmásodikként ők kvalifikálták magukat a kontinensviadalra. László Csaba csapata tehát egyetlen góllal maradt le a jövő évi tornáról, ami persze semmit sem von le a magyar szakvezető érdemeiből, hiszen a 2006-os kontinensviadal selejtezőiben Uganda utolsó lett csoportjában.

Togo mellett egyébként még két nagy hiányzója lesz a 2008-as tornának. Az afrikai futball ranglétráján egyre hátrébb szoruló Algéria kiesése már nem is olyan nagy meglepetés, hiszen a szebb napokat is látott válogatott sorozatban másodszor maradt le az Afrika-kupáról, de a Kongói DK esetében mindenképpen szenzáció, hogy nem tudta kvalifikálni magát, hiszen az egykori Zaire a legutóbbi nyolc viadalon egyaránt részt vett.

A Kongói DK-beliek az utolsó játéknapon hazai pályán nem bírtak Líbiával (amely szintén ott volt a 2006-os tornán, de most lemaradt), és így Namíbia az Etiópia elleni idegenbeli 3-2-es diadallal megelőzte őket. A namíbiaiak korábban csak egyszer léptek pályára a kontinensviadalon, így a mostani kijutás óriási sikert jelent a számukra.

A jövő évi viadalnak pénteken már a csoportbeosztását is elkészítették Ghána fővárosában, Accrában, ahol a ghánai labdarúgás két legnagyobb alakja, a háromszor is Afrika legjobbjának megválasztott Abedi Pelé, illetve a francia válogatottal világ-és Európa-bajnokságot nyert Marcel Desailly hajtotta végre a procedúrát.

A végeredményt tekinte a "sorsolás" kifejezés kicsit erőltetettnek tűnik, hiszen a házigazda érdekes módon viszonylag egyszerű csoportba került, elkerülve az olyan nagyágyúkat, mint Nigéria, Elefántcsontpart, Egyiptom, Kamerun, Tunézia vagy éppen Dél-Afrika. Ghána Namíbiával, Guineával és Marokkóval került egy kvartettbe, és ebből a négyesből papírforma szerint simán tovább kell jutnia. A "halálcsoportnak" a D betűjelű kvartett tűnik, ahol Tunézia, Angola, Dél-Afrika és Szenegál szerepel.