Már rutinból oszlattak a rendőrök kedden

Vágólapra másolva!
Az Alkotmány utcánál este kilenc órára feloszlatta a rendőrség a tüntetők néhányszáz fős csapatát. A Gyorskocsi utcánál is nagy volt a rendőri készültség, mivel a tüntetők egy része azt tervezte, hogy kiszabadítja az ottani fogdából Torokczkai Lászlót. Végül rendőri akcióra nem volt szükség, Toroczkait ugyanis már délután egy vidéki fogdába szállították megelőzésképp, s végül csak pár tucat tüntető tűnt fel a Gyorskocsi utcában. Az állami ünnepségek bekiabálásoktól, füttytől eltekintve rendben zajlottak. A Fidesz megemlékezését sem zavarták meg. A szakadó esőben elmondott, indulatos Orbán-beszédet a szervezők szerint negyedmillión hallgatták meg, de a rendőrség csak harmincezerre becsüli a résztvevők számát.
Vágólapra másolva!

Rendben zajlottak az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján tartott állami ünnepségek. A zászlófelvonást és a koszorúzást néhányan füttyszóval és bekiabálással próbálták megzavarni, a helyszíneket kordonnal zárta körbe a rendőrség.

Nem volt rendbontás a Fidesz délután három órakor kezdődő megemlékezésén sem, bár nagy volt a rendőri készültség, mert - ahogy azt az országos rendőrfőkapitány délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta - arra számítottak, hogy szélsőséges csoportok megzavarhatják a rendezvényt. A tömegre fideszes képviselők, köztük a tavaly megvert Révész Máriusz is figyeltek, hogy leállíthassák az esetleges atrocitásokat. Az Astorián beszédet mondott Wittner Mária, Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője és Tőkés László református püspök.

Négy órakor kezdett bele indulatos beszédébe Orbán Viktor pártelnök, ekkorra már szakadt az eső. Orbán szerint ami ma Magyarországon van, az nem a nyugat, hanem ez a keleti élet és a múlt század. A pártelnök azt ígérte, hogy nem nyugszanak addig, amíg felelősségre nem vonják a tavalyi zavargások erőszaktevőit. Az Astorián kihelyezett dobozokban pénzt gyűjtöttek a tavalyi tüntetéseken megsérültek, "a rendőri brutalitás áldozatai" számára. Orbán a megemlékezés résztvevőit erőszakmentességre biztatta. A rendezvényen a szervezők szerint negyedmillióan vettek részt, a rendőrség ezzel szemben harmincezer emberről tud. A Fidesz rendezvényéhez csatlakoztak többen, amikor befejeződtek a délután kettő óra óta tartó beszédek a Corvin közben.

A Fidesz gyűlése után a résztvevők a Terror Háza elé vonultak, ahol a szervezők megköszönték a részvételt, és arra kérték az embereket, térjenek haza. Előzőleg a rendőrség igazoltatta, majd eltávolította a Deák térről azt a 25-30 fős csoportot, akik a rendőrök szerint láthatóan a Terror Házához tartó vonuláshoz akartak csatlakozni, és megzavarni a Fidesz rendezvényét.

Hat óra tájban tüntetők kezdtek gyülekezni az Alkotmány utcában, melynek Kossuth tér felé eső végét kordon zárta el, azon túl pedig rendőrök sorakoztak. Amint azt a rendőrség is megerősítette, a tüntetést előre bejelentették, az Alkotmány utca a Corvin közből indult, vonulásos tüntetés végállomása volt. A Bajcsy-Zsilinszky út felől folyamatosan érkeztek az újabb emberek. A tüntetők egy ideig farkasszemet néztek a rendőrökkel, akik hét órára már nagy számban voltak jelen, és feltűnt egy vízágyú is.

Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András

Fél nyolc előtt bejelentették, hogy a demonstrációnak vége, mégis maradt a többség. Nyolc előtt a továbbra is kitartó 100-150 tüntetőt felszólították, hogy távozzanak, mert oszlatás lesz. A rendőrség végül összesen három könnygázgránátot lőtt ki, a tüntetők többsége a Bajcsy-Zsilinszky úton elhagyta a területet. A rendőrség szerint a jogellenesen összegyűlt tömeg feloszlatására alkalmaztak rendőri csapaterőt, bár korábban azt mondták, hogy a tüntetést bejelentették. A BRFK késő este kiadott közleményében azzal magyarázta az oszlatást, hogy a főszervező fél nyolckor befejezettnek nyilvánította a rendezvényt, ezért az ott maradtak csoportja már spontán szerveződöttnek minősült.

Eközben nyolc óra tájban nagy volt a rendőri készültség a Gyorskocsi utcában is. A tüntetők egy csoportja ugyanis nyolc órára gyülekezőt hirdetett az ottani fogház elé, hogy követeljék Toroczkai László szabadon engedését. Toroczkait, a hétfői Szabadság téri tüntetés egyik szervezőjét és szónokát előző nap állította elő a rendőrség. Ugyanakkor a BRFK már délután közölte, hogy mivel tudomásuk volt a tüntetők tervéről, Toroczkait átszállították egy vidéki város fogdájába. Ennek ellenére végül felbukkant a Gyorskocsi utcában néhány tucat tüntető, de békésen, rendőri kísérettel távozásra bírták őket.

Kilenc óra előtt a Gyorskocsi utcánál a rendőrök már többnyire csak arra járókat, pizzafutárt, autósokat igazoltattak. Ekkorra az Alkotmány utca és Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál is csak néhány kitartó tüntető egyezkedett már a rendőrökkel. A BRFK közlemény szerint végül tizenhárom személy ellen indult eljárás az Alkotmány utcánál történtek kapcsán garázdaság, közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása vagy rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés miatt. Tíz óra után még összegyűlt egy 50-70 fős tüntetői csoport a Kálmán Imre utcánál. Mivel többszöri felszólításra sem hagyták el a teret, igazoltatták, majd előállították őket. Tizenegy órára elcsendesedett a környék, a rendőri egységek is elvonultak.

Gál. J. Zoltán, az állami ünnepségek lebonyolításáért felelős operatív törzs irányítója szerint az állami rendezvényeken senkit sem ért sérülés, és a tűzoltókat sem kellett riasztani. A heves esőzés miatt két programelemet le kellett mondani, nem volt fényfestés és elmaradt a forradalom lángjának érkezése a héliumgömbbel.