Parkolóban rabolták ki egy budai bank ügyfeleit

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kiraboltak két férfit Budapesten a XI. kerületi Etele úton, egy pénzintézet mögötti parkolóban. A hétfő délelőtti rablás áldozatai egy fővárosi cég nevében vettek fel pénzt, ám miután elhagyták a bankfiókot két fekete csuklyás ember rájuk támadt. A rendőrség szerint az egyik támadó ismeretlen eszközzel fejbe verte az egyik sértettet, a másik támadó pedig feltehetően fegyverrel megfenyegette a másikat, és elvette tőle az aktatáskát. A két támadó fekete személygépkocsival menekült. Az esetet rögzítette bank ipari kamerája, a rendőrség megkezdte a tanúk felkutatását és kihallgatását.