Már tart a móri ügy iratainak ismertetése

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a nyomozás iratainak ismertetése a móri bankrablás ügyében, de még nem biztos, hogy a rendőrség idén le tudja zárni az ügyet. A bankfiókot még 2002 májusában rabolták ki, miközben összesen nyolc embert öltek meg.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött szerdán a móri, nyolc halálos áldozatot követelő bankrablással gyanúsított W. Róbert ügyében az iratismertetés - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, Horváczy Emese. A nyomozók szeretnék az év végéig lezárni ezt az ügyet, de ez még azon is múlik, hogy az iratismertetésnél a gyanúsított és védője él-e indítvánnyal - tette hozzá arra a kérdésre, hogy vajon befejeződik-e idén a 2002. május 9-én történt bűncselekmény nyomozása.

A móri Erste Bank fiókjában 2002. májusában fegyveres rablók agyonlőtték a pénzintézet négy alkalmazottját, biztonsági őrét, két ügyfelet és a velük szerződést kötni akaró biztosítási szakembert. Az elkövetők 7,3 millió forintot zsákmányoltak. W. Róbertet azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy ő volt az, aki a bankfiók ajtajában állva elküldte a pénzintézethez érkező ügyfeleket, amíg társa, N. László - aki zárkájában később öngyilkos lett - a bankban lemészárolta a nyolc embert.