Vágólapra másolva!
Távozik a Miniszterelnöki Hivatalból Pimper Richárd szakállamtitkár, a miniszterelnök kabinetfőnök-helyettese, amiért átvette azt a hibáktól hemzsegő tanulmányt, amelyről az [origo] számolt be. A kormányszóvivő szerint ellenőrzés nélkül vették át az írást, ami hiba volt, és visszakérik a pénzt a szerző cégtől.
Vágólapra másolva!

Távozik posztjáról Pimper Richárd, a kormányfő kabinetfőnök-helyettese, Miniszterelnöki Hivatal kormányzati kommunikációért felelős szakállamtitkára. Daróczi Dávid kormányszóvivő ezt az MTI-nek azzal indokolta, hogy Pimper vette át a "Regionalizáció mint a gazdasági fejlődés egyik lehetősége Magyarországon" című tanulmányt több mint 6 millió forintért.

Az [origo] kedden hozta nyilvánosságra, hogy a tanulmány évekkel ezelőtt elavult információkat tartalmaz, hemzseg az értelmetlen mondatoktól és helyesírási hibáktól. A szerző cég, az Ariba Bt. tulajdonosa egy targoncagyárnál üzletkötőként dolgozó kecskeméti férfi, aki azt állította, neki nincs is köze a tanulmányhoz, azt azonban nem árulta el, hogy ki volt a szerző.

Daróczi Dávid azt mondta, a tanulmányra szükség volt, de szakmailag nem felelt meg a minőségi követelményeknek, amit ellenőrizni kellett volna az átvétel előtt. (A kormányszóvivői iroda korábban még azt közölte az [origo]-val, hogy a "kancellária megismerhette a tanulmányt, amely megfelelt az elvárásoknak".) "A regionalizálással kapcsolatos döntések szakmai megalapozása érdekében szükség volt döntés-előkészítő tanulmányra, ám az elkészített anyag nem felelt meg a joggal elvárható minőségi követelményeknek" - magyarázta a kormányszóvivő.

Hiba történt, mert a tanulmányt annak ellenére befogadta az ezért felelős vezető, hogy annak szakmai tartalmát szigorúan ellenőrizte volna - tette hozzá Daróczi, aki szerint ennek következménye, hogy Pimper kedden este benyújtotta lemondását, amit felettese, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elfogadott. A másik következmény, hogy a tanulmányt készítő cégtől a Miniszterelnöki Hivatal a kifizetett pénz visszautalását kéri a minőségi problémák miatt. Daróczi szerint a cég vállalta, hogy evégett haladéktalanul intézkedik.

Pimper Richárd március 1-től dolgozott a kancellárián, az akkor megalakuló miniszterelnöki kabinetben a szakmai, operatív irányításért felelt, szakállamtitkári rangban. A Kormányszóvivői Iroda az [origo]-nak korábban nem volt hajlandó elárulni, személy szerint ki felelős a kifogásolható minőségű munka megrendeléséért, és azt sem árulták el, kifizették-e már a szerződésben szereplő összeget. Miután Daróczi szerint intézkednek a pénz visszakéréséről, minden bizonnyal megtörtént az átutalás.

A tanulmány hemzseg a hibáktól és ellentmondásoktól. Például az sem volt egyértelmű, hogy mikor készült a dolgozat. Miközben 2005-ös adatokat idézett a szerző, akadt olyan fejezet, ahol 2010-et úgy emlegették, mint ami hat év múlva fog bekövetkezni. Ráadásul Belügyminisztériumról írt, miközben ilyen nevű tárca már másfél éve nem létezik.

Az is feltűnő volt, hogy már a tanulmány bevezetőjében szerepelt, ez a dolgozat nem áll elő saját megoldással a problémák rendezésére, hanem egy olyan szakértői koncepciót idéz, amelyet a kormány által finanszírozott munkacsoportban - az IDEA-ban - dolgoztak ki. A kormányszóvivői iroda szerint azonban ez nem gond, mert vannak "olyan tanulmányok is, amelyeknek csupán az a céljuk, hogy átfogó képet, alapos hátteret adjanak egy-egy probléma mibenlétéről".