Veszélyben Földünk legmagasabb állatai

Vágólapra másolva!
Az afrikai zsiráfokat a kihalás fenyegeti - figyelmeztettek kenyai és amerikai biológusok, akik ezzel egyidőben azt állítják: Földünk legmagasabb állatai a korábbi ismeretekkel ellentétben nem egyetlen, hanem több önálló faj képviselői, ezért a bolygónkon élő zsiráfpopuláció általános fogyatkozása néhány faj számára a véget jelentheti.
Vágólapra másolva!

"Legalább hat zsiráf-faj létezik"

Az amerikai Wildlife Conservation Society (WCS) támogatásával a közelmúltban publikált tanulmány Afrika egyik szimbólumát, a felnőttkorban hat méter magasra és kéttonnányira is megnövő zsiráfot fenyegető pusztulásra hívja föl a figyelmet, s egyúttal azt állítja: földünk legmagasabb állata valójában nem egyetlen faj számos alfajához, hanem több önálló fajhoz tartozik. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen (UCLA) kutató David Brown genetikus vezette kutatócsoport vizsgálatai szerint a zsiráfok legalább hat önálló fajt képviselnek. Az eredmény meglepte a kutatókat, mivel számos példa bizonyítja, hogy ugyanezen fajok képviselői az állatkertekben szaporodnak egymással. (A faj fogalmáról és a különféle fajok közti szaporodás rejtélyeiről lásd A vaskori disznó és sorstársai - különleges hibridek az állatvilágban című cikkünket.) A genetikai vizsgálatokból többek között kiderült, hogy az egymás szomszédságában élő, jelenleg alfajként számon tartott észak-kenyai recés zsiráfok (Giraffa camelopardalis reticulata) és a dél-kenyai masszai zsiráfok (Giraffa camelopardalis tippelskirchi) fejlődése 0,5-1,5 millió évvel ezelőtt ágazott el egymástól.

Eltűnőben Földünk legmagasabb állatai

Brown a jelenleg 110 ezer fős afrikai zsiráfpopulációt vizsgálva azt találta, hogy az elmúlt évtized során a fokozott orvvadászat és a szomáliai, etiópiai és kenyai fegyveres konfliktusok miatt a recés zsiráfok száma az 1990-es évekbeli 27 ezerről napjaikra kevesebb mint 3 ezerre esett vissza. A legveszélyeztetettebb talán a nigériai zsiráf (Giraffa camelopardalis peralta), belőlük mindössze 160 maradt Nyugat- és Közép-Afrikában, de hasonló helyzetben van a Rothschild-zsiráf (Giraffa camelopardalis rothschildi) - néhány száz egyed él belől szétszórtan Kenya és Uganda védett övezeteiben.

Forrás: EPA

Rothschild-zsiráf borjával a svájci Rapperswil állatkertjében

Amint Brown tanulmányában rámutat, az elmúlt évtizedben Afrika zsiráfállománya 30%-kal csökkent. A kutatók szerint reális a kihalás veszélye, annál is inkább, mert a zsiráfok a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) veszélyeztetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján a legalacsonyabb kockázati kategóriában szerepelnek, és a különböző alfajok egyetlen fajként vannak nyilvántartva. A zsiráfok élőhelyét jelentő szavannákon a növekvő aszály és az emberi tevékenység hatására mára a zsiráfállomány szétszóródott. A megfigyelések szerint ráadásul gyakran megesik, hogy látszólag minden körülmény adott a párzásra, a két összetalálkozó, eltérő nemű zsiráf mégsem párosodik egymással - erre adhat magyarázatot Brownék teóriája a különálló zsiráffajokról.

Forrás: EPA

Háromhetes recés zsiráf a kölni állatkertben

A WCS-tanulmány azt sürgeti, hogy a különböző zsiráffajok külön-külön szerepeljenek a veszélyeztetett fajok listáján.

Forrás: EPA