Euromoney elismerés az MFB-nek

Vágólapra másolva!
A Euromoney nemzetközi pénzügyi szaklap a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) ítélte a "Legjobban menedzselt bank Közép- és Kelet-Európában" elismerést.
Vágólapra másolva!

Az MFB keddi közleménye szerint a díjat a bank elmúlt öt évi minőségi vezetéséért ítélték oda, az erről szóló oklevelet Richard Ensor, a Euromoney vezérigazgatója adta át Londonban az MFB vezérigazgatóinak.

A közlemény szerint Richard Ensor méltatta, hogy az MFB kiválóan oldotta meg az állami fejlesztési bankok speciális helyzetéből fakadó kihívást, nyereségesen működik, miközben kedvezményes kamatozású és hosszúlejáratú hiteleket ad kezdő vállalkozásoknak is.

A díj odaítélésénél figyelembe vették a Moody's MFB-re vonatkozó "Aa1" hitelminősítését, valamint azt a körülményt, hogy a Bank 4 milliárd euró összegű forrást vont be a nemzetközi pénz- és tőkepiacokról.

Erős János vezérigazgató szerint a Euromoney díja nemzetközi visszaigazolását jelenti a bank 2002 óta követett stratégiájának, amely során az MFB fontos hídszerepet tölt be a fejlesztéspolitika és a beruházók között.