A magyar bankok is érzik a hitelválságot

Vágólapra másolva!
A hazai bankok mindegyike érzi a nemzetközi hitelválság hatását, ami óvatosabb kihelyezési politikára és a magasabb forrásköltségek miatt növekvő kamatszintek meghatározására kényszeríti a pénzintézeteket - mondta Kozma András, a Commerzbank elnök-vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A német Commerzbank magyarországi leányvállalata, a Commerzbank Zrt. mérlegfőösszege az első félév végén 269,1 milliárd forint volt, 11,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az adózás előtti nyeresége 3,544 milliárd forintról 2,837 milliárd forintra esett vissza - közölte a Commerzbank Zrt. az MTI-vel pénteken.

A magyar számviteli szabályok szerint a vállatoknak nyújtott hitelek az időszak végén 133,592 milliárd forintot tettek ki a banknál, ami egy év alatt közel 15 százalékos növekedés.

Hozzátette: vállalati hitelezőként a Commerzbank "jobban ismeri" az ügyfeleit, így segíteni tudja őket, hogy jóval korábban szembesüljenek az adott vállalatnál felmerülő esetleges problémával. "Ennek köszönhetően ügyfélportfoliónk minősége nem változott az elmúlt év során."

A Commerzbank saját tőkéje az időszak végén 26,201 milliárd forintot tett ki, közel hárommilliárddal többet a bázisnál.

A bank fizetőképességi mutatója a 2007 első félévi 15,9 százalékkal szemben az idei év első felének végén 14,26 százalék volt. Az eszközarányos nyereség (ROA) 2,94 százalékról 2,11 százalékra romlott, és a sajáttőke-arányos nyereség (ROE) is csökkent: 30,12 százalékról 21,66 százalékra.