Itt az első hordozható Blu-ray lejátszó

Vágólapra másolva!
Három órát bír és internetezni is lehet a Panasonic hordozható készülékével, amely egyelőre tízszeresébe kerül majd a hagyományos DVD-lejátszóknak.
Vágólapra másolva!

A tavalyi CES-en dőlt el, hogy a HD DVD vagy a Blu-ray lesz-e a jövő formátuma, és egészen az idei szórakoztatóelektronikai szakvásárig kellett várni arra, hogy az első új generációs hordozható lejátszó is megjelenjen. A DMP-B15 nevű modellt a Panasonic mutatta be: a készülék kifordítható, 8,9 hüvelykes kijelzővel rendelkezik, SD-kártyát is fogad, és a Viera Cast szolgáltatáson keresztül online tartalmak is előrhetők rajta.

A lejátszón így a tévés formátumba becsatornázott szájtoka tlehet elérni, például a Google-t, az Amazon.com webáruházat, a Picasa képnézegetőt és a Bloomberg üzleti híreit. A tetszőleges formájúra hajtogatható készüléket otthon HDMI-kábellel a tévére is rá lehet kötni, így hagyományos lejátszóként is használható, az akkumulátora pedig három órás használatot bír egy feltöltéssel.

A készülék árát a gyártó hivatalosan még nem közölte, de a Dvice portál CES-en beszerzett értesülései szerint ezer dollár körül lesz majd. Ezzel a modell körülbelül tízszer olyan drága, mint egy hagyományos hordozható DVD-lejátszó, ami létjogosultságát is megkérdőjelezi, legalábbis addig, amíg a Blu-ray formátum teljesen ki nem szorítja a hagyományos korongokat.