Vágólapra másolva!
Chris Paul ellenállhatatlan teljesítményt nyújtott a Philadelphia ellen az NBA legutóbbi játéknapján, a New Orleans hátvédje 27 pontot dobott, 15 gólpasszt kiosztott, és leszedett 10 lepattanót, amivel idénybeli ötödik tripladupláját ért el, a Hornets pedig 101-86-ra győzött. Paul labdaszerzésben is nagyot alkotott, hétszer lopta el a labdát, úgyhogy nem sok kellett, hogy egy negyedik kategóriában is kétszámjegyű eredménnyel zárjon.

Paulnak Peja Stojakovic személyében kiváló segítőtársa akadt, a vajkezű szerb 26 pontot dobott, és hat hárompontost süllyesztett el a gyűrűben. Pedig a Sixers jó formában volt, hiszen ez mindössze a második veresége az elmúlt tíz találkozójából.

A ligában legjobb pontátlaggal rendelkező Dwyane Wade az Atlantát is megszórta, a Miami sztárja 35 pontot dobott, a Heat pedig közepes játékkal is 95-79-re nyert. A vendégek az első félidőben mindössze 27 pontot kapartak össze, ez a legkevesebb a franchise történetében, volt egy 13 és fél perces szakasz, amikor nem sikerült mezőnykosarat szereznie az Atlantának.

Huszonhárom hazai meccs után először nem telt meg a 10/35-ös győzelmi mérleggel szerénykedő Oklahoma City 18 ezres csarnoka, sőt, a zord időjárás miatt mindössze ötezren látták a helyszínen a New Jersey elleni sikert. A Thunder a harmadik negyedben már 30 ponttal is vezetett.

A 36 éves, 14-szeres All Star-válogatott Shaquille O'Neal - aki szokásával ellentétben bevállalt két meccset egymás után - 29 ponttal járult hozzá a Phoenix diadalához Washingtonban. A lepattanócsatában 53-38-ra alulmaradt Varázslók utóbbi 12 találkozójukból 10-et elvesztettek.

eredmények:
Washington Wizards - Phoenix Suns 87-103
Miami Heat - Atlanta Hawks 95-79
New York Knicks - Houston Rockets 104-98
Milwaukee Bucks - Minnesota Timberwolves 83-90
New Orleans Hornets - Philadelphia 76ers 101-86
Oklahoma City Thunder - New Jersey Nets 94-85
Los Angeles Clippers - Portland TrailBlazers 88-113