Állami garanciavállalás a lakáshiteleseknek

Vágólapra másolva!
Kiderült, hogyan tervezi a kormány a megemelkedett törlesztőrészletek miatt bajba került devizahitelesek megsegítését. Az állam garanciát vállalna az állásukat elvesztő adósok hitelére, ha tavaly szeptember előtt vették fel a kölcsönt.
Vágólapra másolva!

Az állam átmeneti időre garanciavállalással segíti azokat, akik lakáshitelt vettek fel, majd a válság miatt, önhibájukon kívül, elvesztették munkahelyüket - jelentette be Daróczi Dávid a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

A kormányszóvivő elmondta: az állam - maximum 2 évig - kész garanciát vállalni a csökkentett összegű hitelrészre azoknak az esetében, akik fizetési könnyítést kérnek a bankoktól. A kabinet egyeztetést kezd a bankok képviselőivel erről a javaslatról, hogy a jövő héten megszülethessenek a szükséges döntések.

A konstrukció részleteit a kormány a bankokkal egyeztetve jövő szerdáig dolgozza ki, jelenleg még a javaslat egyetlen részlete sem nyilvános, így az sem, hogy az állami garanciát egy alapon vagy egy cégen keresztül biztosítják. A konstrukció a tervek szerint minden 2008. szeptember 1-je előtt felvett lakáshitelre vonatkozik majd.

A kormányszóvivő hozzátette: a devizahitelesek megsegítésére a kormány meghosszabbítja a bankokkal kötött korábbi egyezségét is, miszerint az autóra vagy lakásra felvett devizahitelek a jövőben is költségek nélkül átválthatóak lesznek forinthitelre. Ezen konstrukció meghosszabbításának részleteit is a jövő héten dolgozza ki a kormány.

Daróczi Dávid emlékeztetett: a teljes hazai hitelállomány 60 százaléka devizahitel, ebből a lakáshitelek 2200 milliárd forintot, azaz a GDP 9 százalékának megfelelő összeget tesznek ki.

Gyurcsány Ferenc két hete állt elő azzal, hogy "majdnem teljesen kész van a lakásgarancia-alap koncepciója", amely a lakáshitel törlesztését hivatott segíteni, de "nem ajándékpénzzel". A miniszterelnök akkor arról is beszélt, hogy a kabinet a jegybankkal együttműködve a gyors, hektikus árfolyammozgások elkerülésén dolgozik. A forint azóta annyira meggyengült, mint még sohasem: kedden egy euró már több mint 300 forintot ért.

Fidesz: korábban kellett volna

A kormány fél évet elkésett ezzel a javaslattal, és ez a fél év végzetesnek bizonyul az érintettek számára - közölte Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján. Mint mondta, csak a kormány hitelének visszaállítása jelenthet megoldást, ami viszont a teljes politikai fordulat nélkül nem lehetséges. A hitelesség biztosíthatja az erős nemzeti valutát - jelentette ki.

Mint mondta, jelenleg - a kedvezőtlen árfolyam miatt - az előtörlesztés nem jelent megoldást a devizahitellel rendelkezők számára, mint ahogyan - a magas kamatok miatt - a forintra való átváltás sem segít.