Vágólapra másolva!
A kedden erőre kapó magyar deviza szerdán is erősödött. Az euró árfolyama a délelőtti kereskedésben 300 forintos szint alatt is megfordult.
Vágólapra másolva!

A magyar deviza a keddi erősödésre rátett egy lapáttal. Éjjel a nemzetközi piacokon 304-305 forintos sávban alakult a jegyzés, innen indult meg az újabb erősödési hullám. A kereskedők a piac hangulatát is figyelembe véve már akkor sem tartották valószínűtlennek a 300 forintos küszöb elérését és tartós átlépését, amikor az árfolyam még 303 forint körül alakult. A dollárral szemben is erősödött a forint, az amerikai deviza jegyzése 240 forint alá került.

A forint nincs egyedül, az egész régióra az erősödés jellemző - mondta Kolba Miklós. Az ING devizaüzletágának vezetője hozzátette: az euró árfolyama várhatóan a 300 forint körüli sávban mozog majd a nap során. A magyar deviza erősödése szempontjából a következő fontos lépcső a 298, a másik irányban pedig 303 forintos szint, ha nem történik rendkívüli esemény, akkor ebben az intervallumban ingadozhat a kurzus.

Elképzelhető, hogy a forint erősítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank beavatkozott a piacon. Legalábbis erre utaltak Simor András napokban tett kijelentései. A jegybankelnök ugyanis először vasárnap jelezte, hogy az MNB mindent lehetséges eszközt bevet a magyar deviza védelmében, majd kedden Simor korábbi kijelentésével összhagnban jelezte, a jegybank aktív a piacon. Ez alapján elképzelhető, hogy a magyar jegybank ügyleteket - forintvásárlásokat - hajtott végre a bankközi devizapiacon.