Félmilliárdra büntették Soros cégét az OTP-ügylet miatt

Vágólapra másolva!
Tavaly októberben drasztikusan zuhant az OTP árfolyama, amikor Magyarországot elérte a globális pénzügyi válság. A PSZÁF most Soros György cégét hozta összefüggésbe a 2008. október kilencedikén lebonyolított néhány nagyszabású ügylettel, és félmilliárd forintra büntette a magyar származású üzletembert. Ez a felügyelet történetének legnagyobb ilyen jellegű bírsága. A tavaly 1,1 milliárd dollárt kereső Soros cége a magyar bankpapírt shortolta, vagyis arra játszott, hogy esni fog a részvény árfolyama. Soros sajnálja az ügyet, és reméli, hogy cégének alkalmazottja nem sértett törvényt, mindenesetre a Soros LLC-nél vizsgálatot rendelt el.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csaknem félmilliárd forintra bírságolta a Soros Fund Management LLC-t tavaly október 9-i, a Budapesti Értéktőzsdén OTP részvényekre kötött üzletei miatt, amelyek a banki papír jelentős értékvesztését okozták. Az erről szóló határozatot a PSZÁF csütörtökön tette közzé.

A határozat szerint a Soros Fund Management LLC megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírásokat. Az alapnak a bírságot a határozat kézbesítésétől számított harminc napon belül kell befizetnie a felügyelet számlájára.

400 százalékos bírság

A PSZÁF az ügyleten realizált árbevételt mintegy 675 ezer amerikai dollárban állapította meg, és a cselekmény tőkepiaci súlyának figyelembe vételével a bírságot ennek 400 százalékában határozta meg.

Soros György közleményt adott ki ezek után, amelyben hangsúlyozza, hogy cége napi ügyeit már nem maga intézi, és ő személy szerint nem kötött volna üzletet az OTP árfolyamcsökkenésére. Soros közölte azt is, hogy belső vizsgálatot rendelt el cégénél, és sajnálja a történteket, de reméli, hogy törvénytelenséget nem követett el a Soros Fund Management munkatársa.

Haladéktalan eljárás

A PSZÁF honlapján szereplő indoklás szerint a felügyelet 2008. október 9-én haladéktalanul hivatalból indított piacfelügyeleti eljárást. Ez annak megállapítására irányult, hogy a 2008. október 9-én az OTP Bank Nyrt. törzsrészvényeire kötött és az OTP részvények árfolyamának éles zuhanását eredményező ügyletkötések során sérültek-e a tőkepiacról szóló törvény (Tpt.) piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó rendelkezései.

Az eljárás megindításának közvetlen alapját képezte, hogy 2008. október 9-én 16:27 perctől kezdődően az OTP Bank Nyrt. részvényeire három eladási ajánlatból több tőzsdei ügylet jött létre a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 4350 és 3855 forint közötti kötési áron. A felügyelet szerint ezeknek az ügyleteknek az időzítése, mennyisége és piacra gyakorolt hatása alapján egyértelműen felvetették a Tpt. szerinti "piacbefolyásolás megvalósultának lehetőségét".

Negyedmillió OTP 3855 forinton

Az egyértelműen megállapítható volt, hogy a londoni székhelyű befektetési szolgáltató a 2008. október 9-i tőzsdei kereskedési nap zárószakaszában összesen 251 ezer darab OTP törzsrészvényt adott el és ez az eladás a záróárat 3855 forinton rögzítette, amely 9,29 százalékos negatív irányú elmozdulást eredményezett.

A londoni székhelyű befektetési szolgáltató letétkezelője által a felügyelet rendelkezésére bocsátott számlakivonatok tanúsága szerint az ügyletkötés idején - 2008. október 9-én - nem rendelkezett az eladni kívánt OTP részvénymennyiséggel, pozícióit T+3 elszámolási határidőre (2008. október 14. napjára) töltötte fel.

A letétkezelő által szolgáltatott adatok (az OTP pozíciókkal kapcsolatos kimutatás) továbbá azt mutatták, hogy a londoni székhelyű befektetési szolgáltató egy másik piaci szereplőtől érkező 300 ezer darabos "free-transfer" hiányában még 2008. október 10-én sem tudta volna teljesíteni akár a vizsgált ügyleteiből, akár egyéb ügyleteiből eredő kötelezettségeit.

A PSZÁF megállapította, hogy a 3855 forintos záróárat és ezzel a 9,29 százalékos negatív irányú elmozdulást, az egész ügylet, vagyis a 390 ezer darabra adott megbízás részét képező, összesen 251 ezer darab OTP törzsrészvénynek a társaság által adott instrukciókra épülő részvényswap ügylet keretében, a tőzsdei kereskedés zárószakaszában és árlimit alkalmazása nélkül történt eladása eredményezte.

Elvárható gondosság

A Soros LLC professzionális piaci szereplőként a swap ügylet részvénylábának végrehajtásával kapcsolatos piaci hatásokkal tisztában volt, vagy az adott helyzetben elvárható gondossággal eljárva e hatások tudatában kellett volna lennie - véli a PSZÁF.

A felügyelet rögzítette releváns tényként azt is, hogy a zárószakaszban teljesült ügyletek az OTP részvények kereskedésére vetítve a napi teljes kereskedési volumen több mint 7 százalékát tették ki.

A londoni székhelyű befektetési szolgáltató 2008. november 13-án kelt és a brit társhatóságon keresztül teljesített adatszolgáltatása szerint a Soros LLC 2008. október 10-én 390 ezer darab OTP részvényre kötött ellenirányú (vételi) ügylettel zárta pozícióját.

Piacidegen eladás

Mivel a részvényswap ügylet részeként a zárószakaszt megelőzően, illetve a zárószakaszra időzített koncentrált nagymennyiségű "piacidegen" eladás (a részvények piacra öntése) a részvények (a kibocsátó) piaci megítélését illetően alkalmas a piaci szereplők számára félrevezető jelzés adására.

A fenti tranzakció félrevezető azon befektetők számára, akik befektetési döntéseiket a záróárra tekintettel hozzák meg - a PSZÁF szerint.

Mintegy 1,1 milliárd dollárt keresett tavaly Soros

A 78 éves Soros György jó évet zárt tavaly, spekulációival ugyanis 1,1 milliárd dollárt keresett, és ezzel a világ negyedik legsikeresebb alapkezelője lett.

A pénzpiacok egyik legsötétebb éve volt a 2008-as, de ez nem akadályozta meg a világ legjobb spekulánsait és alapkezelőit, hogy hatalmasat kaszáljanak az árak esésén. A legjobb 25 fedezeti alapkezelő tavaly összesen 11,6 milliárd dollárt keresett, ami azt jelenti, hogy 2008 volt az iparág harmadik legjobb éve - számolt be egy friss felmérésről a Reuters. A legjobb eddigi esztendő a 2007-es volt, amikor 22,5 milliárd dollárt vittek haza a spekulánsok.

A legjobban egy egykori matematika professzor James Simons dolgozott, aki 2,5 milliárd dollárt keresett. A második legsikeresebb a 2 milliárdot kereső John Paulson volt, majd a valaha az Enronnak dolgozó John Arnold, illetve Soros következik.

Életművének betetőzése a válság?

Soros semmiképp sem mondható a válság vesztesének, és ezzel a jelek szerint a befektetési szakember is tisztában van. Soros a The Australian című lapnak azt mondta, hogy a mostani pénzügyi krízis "életművének egyfajta betetőzése".

Soros kétség kívül az egyike volt azoknak a szakembereknek, akik megjósolták a gazdaság összeomlását - a magyar származású üzletember elmondta, hogy fel is készítette alapjait a piaci gondokra, így elkerülte a nagy veszteségeket.

Soros sajnálja

Sajnálatos ügynek nevezte és annak a reményének adott hangot Soros György, hogy alapja, a Soros Fund Management LLC nem szegte meg a szabályokat a PSZÁF által kifogásolt ügyletben. A magyar származású amerikai üzletember az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében tudatta: a Soros Fund Management LLC együttműködik a magyar hatóságokkal, és egyúttal belső vizsgálatot indított annak nyomán, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csaknem félmilliárd forintra bírságolta a Budapesti Értéktőzsdén tavaly október 9-én OTP-részvényekre kötött üzletei miatt.

Soros György közölte, hogy a vizsgálat eredményének ismeretében a fedezeti alap megteszi a megfelelő intézkedéseket. Kiemelte, hogy reményei szerint a Soros Fund Management alkalmazottja nem szegte meg az érvényes szabályokat. Az üzletember azt is hangsúlyozni, hogy az alap működését már nem ő ellenőrzi, hiszen tavaly visszavonult, és kizárólag saját számlájának üzletkötéseit irányítja, ám a cég kereskedelmi tevékenységét nem ő felügyeli.

Soros György leszögezte, hogy ő személy szerint nem kötött volna üzletet az OTP részvényeinek árfolyamcsökkenésére, és őszintén sajnálja, hogy a Soros Fund Management ilyen üzletet kötött. Rámutatott: az elmúlt időszakban tett konkrét javaslatai azt bizonyítják, hogy fontosnak tartja a feltörekvő piacok bankrendszerének az eddigieknél sokkal hathatósabb védelmét.

"Magyarországhoz fűző szoros személyes kapcsolatom miatt pedig különösen fájlalom a történteket, még akkor is, ha a cég üzletkötője nem szegte meg az érvényes magyar szabályokat" - áll a közleményben.