Tőzsdére kerülnek a zártvégű ingatlanalapok

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. részvény szekciójába 2009 áprilisában új zártvégű ingatlan alapok bevezetésére kerül sor. A bevezetés lehetővé teszi, hogy a befektetési jegyeket ne csak a futamidő lejártával lehessen visszaváltani, hanem a menet közben is realizálható legyen az eredmény.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A Raiffeisen Ingatlan Alap és az Európa Ingatlanbefektetési Alap a Tőkepiaci törvényben szabályozott eljárás alapján, a PSZÁF engedélyével nyíltvégű alapból zártvégűvé alakult át. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény alapján a zártvégű, illetve zártvégűvé alakuló alapok befektetési jegyeit be kell vezetni szabályozott piacra.

Ezáltal mindkét alap hamarosan elérhetővé válik a tőzsdei kereskedésben. 2009 márciusában már zártvégű alappá vált a korábban szintén nyíltvégű alapként működő Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt. MAG Ingatlan Alap is, mely szintén kereskedhető a Budapesti Értéktőzsdén. Az alapok tőzsdei bevezetésének célja, hogy a befektetők a befektetési jegyekkel a futamidő alatt átlátható módon, szabályozott feltételek mellett tudjanak kereskedni.

A tőzsdei kereskedés lehetővé teszi a befektetési jegyek likvid másodlagos piacának kialakulását. Az ingatlanalapok hosszabb távú működésének érdekében tavaly novemberben törvénymódosítás révén vált lehetővé, hogy a nyíltvégű ingatlanalapok zártvégűvé alakuljanak.

A megváltozott gazdasági és ingatlanpiaci körülmények között ugyanis - függően az adott alap likviditási helyzetétül - a befektetéseiket hosszabb távon az alapban megtartani kívánó befektetők érdekeit jobban szolgálhatja egy zártvégű formában működő ingatlan befektetési alap, ahol a kezelt vagyon nagysága és az alap likviditása nem függ a befektetők befektetési jegy vételi vagy visszaváltási szándékától.

Zártvégű alap esetében a befektetési jegyek visszaváltására csak a futamidő lejártával, az alap megszűnésével kerülhet sor, az alapok tőzsdei kereskedése ugyanakkor továbbra is biztosíthatja a befektetők számára folyamatos kiszállási lehetőséget.