Több ezer céget törölt az APEH

Vágólapra másolva!
Több mint háromezer cég adószámát jogerősen törölte az adóhivatal az első negyedévben.
Vágólapra másolva!

A cégnyilvántartási adatok elemzése szerint az első negyedévben 2025 cég adószámát függesztette fel és 3100 cég adószámát törölte jogerősen az APEH - derül ki a követeléskezeléssel foglalkozó Direktinfo Kft. elemzéséből.

Erre az intézkedésre az adózó második sikertelen megkeresése után kerül sor, célja a fiktív székhelyű, vagy képviselő nélkül működő vállalkozások kiszűrése és működésének megszüntetése. A szankcionált társaságokkal kereskedelmi kapcsolatban álló vállalkozások hatalmas veszteségeket könyvelhetnek el. A beszállító a ki nem fizetett áru vagy szolgáltatás ellenértékétől, a vevő a befogadott számla áfatartalmától esik el véglegesen.

Egy jól szabályozott és ellenőrzött gazdasági környezetben elképzelhetetlen lenne, hogy másfélszer annyi cég fantomizálódjon, mint ahány törvényes eljárásban felszámolásra kerül - jelentette ki Csatlós Csilla, a Direktinfo ügyvezetője. Azonban a cégek is nagyon sokat tehetnek a tisztességtelen vállalkozások kiszűrése érdekében.

A felkészült és gondosan eljáró gazdasági szereplőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy különböző cégadatok megváltoztatása jó előrejelzője az eltüntetés szándékának. A 2009-ben eddig bejegyzett 2 113 654 cégrovat-változtatás minden törvényszerűen működő vállalkozást nagy óvatosságra kell intsen. Még a régi, ismerősnek tartott vevőkört is folyamatosan monitorozni kell, az új partnerekről nem is beszélve. A hanyagságnak és a korlátlan bizalomnak is súlyos ára van, a vállalatok jelentős része most ezt fizeti - fogalmazott a szakértő.