Folytatódó forinterősödés, már 290 alatt az euró

Vágólapra másolva!
Szerdán folytatta menetelését a magyar deviza, az euró árfolyama kora délelőtt áttörte a korábban erős szintnek tartott 292 forintos határt, később pedig 290 forint alá került a kurzus.
Vágólapra másolva!

A dollár és a jen gyengült a nemzetközi piacokon, ennek hatására erősödött a forint - mondta Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője [origo]-nak szerda délután fél három után.

Külpiaci hatások magyarázható tehát a forinterősödés, amelynek eredményeként az euró jegyzése kora délelőtt átelépte a korábban erős szintnek tartott 292, később pedig a 290 forintos határt. A forint a régióval együtt erősödött egyébként, különösebb hazai folyamat nem játszott ebben szerepet - fogalmazott Kolba, és hozzátette: a kiábrándító amerikai GDP-adat nem volt hatással a feltörekvő piacokra, így a forint árfolyamára sem. (Szerdán az amerikai kereskedelmi minisztérium közölte, hogy az első becslése szerint 6,1 százalékkal csökkent a GDP az első negyedévben. Az elemzőket meglepte az adat, a szakértők ugyanis 5 százalékos visszaeséssel számoltak.)

A forint már kedden emelkedő pályára került, bár tegnap reggel még 297 forinton jegyezték az eurót, este már 293 forintnál járt a kurzus. A keddi forinterősödésben szerepet játszott, hogy kedvezőbbé vált a hangulat a nemzetközi piacokon. Emellett segítséget nyújtott a forintnak régiós társa, a zloty, amely jelentős erősödést produkált, miután a lengyel pénzügyi felügyelet közölte, a helyi cégek devizaügyleteken elszenvedett vesztesége március óta jelentősen csökkent.

Bár az amerikai GDP-adat nem forgatta fel a devizapiacot, elképzelhető, hogy szerda este - amikor a magyar piac zárva lesz - az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed megmozgatja majd a nemzetközi porondot. Az amerikai jegybankárok magyar idő szerint kora este tartják kamatdöntő ülésüket, a nulla százalék közelében lévő kamatszint miatt a döntésnek várhatóan nem lesz komoly hatása, ám az amerikai jegybankárok gazdasági helyzetről alkotott véleménye azonban hatással lehet majd az árfolyamokra.