Ötmilliós bírság a nullaforintos bankszámla miatt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ötmillió forintos bírságot szabott ki a Citibankra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel a pénzintézet nullaforintos bankszámlájának hirdetése során megtévesztette a fogyasztókat - közölte a hatósági eljárást kezdeményező Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) szerdán.

Az FJSZ közleményében kifejtik: a civil szervezet azért tett bejelentést, mivel a bank kampánya a fogyasztók széles köréhez jutott el és alkalmas volt arra, hogy a fogyasztók a Citibank nulla forintos bankszámláját keressék, miközben a hirdetésekben nem észlelhető, apró betűs feltételek csak egy szűk, átlagon felüli körnek teszik elérhetővé a terméket.

Hangsúlyozzák: gyanújukat a hatóság vizsgálata igazolta, ugyanis a Citibank - különösen televíziós hirdetéseiben - valóban nem észlelhetően közölte a nulla forintba kerülő bankszámla feltételeit, vagyis azt, hogy az ügyfélnek 3 millió forintos egyenleggel kell rendelkeznie a számlán, vagy havonta legalább 150 ezer forintos bejövő átutalása legyen.

A GVH sajtóosztálya az MTI megkeresésére megerősítette a bírság tényét, ugyanakkor részletes tájékoztatást csak az írásbeli határozat elkészülte utánra ígért.