Vágólapra másolva!
A brazil válogatott, ha nehezen is, de legyőzte az Egyesült Államokat a Konföderációs Kupa döntőjében, és ezzel megvédte címét. A 2006-os világbajnokság után kinevezett szövetségi kapitány, Dunga már a második rangos tornát nyerte a válogatottal, pedig egy évvel ezelőtt még a fejét követelték Brazíliában, amikor a csapat három egymást követő hazai vb-selejtezőn is 0-0-t játszott.

A 2006-os világbajnokságot követően kisebbfajta meglepetést jelentett, hogy Dungát nevezték ki a válogatott élére, hiszen az egykori kiváló középpályásnak semmilyen edzői tapasztalata nem volt. A brazilok és a nekik szurkolók attól féltek, hogy a játékosként is az európai stílus képviselőjének tartott szakember szövetségi kapitányként is hasonló felfogásban dolgozik majd, azaz túlságosan is elszakad a hagyományoktól. Brazíliában ugyanis az eredmények mellett legalább olyan fontos, hogy a csapat miként futballozik, és ezt Dunga korábban is megtapasztalta. Csapatkapitányként hiába emelhette magasba a világbajnoki trófeát 1994-ben, azt a gárdát is rengeteg kritika érte hazájában. Dunga azonban nem tudta meghazudtolni önmagát, a kinevezése óta eltelt idő pedig őt igazolta.

Az már a 2006-os világbajnokságon kiderült, hogy a túlságosan is támadó felfogású játék a mai futballban nem vezet eredményre. Németországban Carlos Alberto Parreira megpróbálta az összes sztárját belezsúfolni a csapatba, a meccsek többségén Kaká, Ronaldinho, Ronaldo és Adriano egyszerre volt a pályán, de a csapat a negyeddöntőben kiesett.

Dunga viszont eleinte (részben kényszerű okokból) a fenti négy játékos közül egyikre sem számított, és a 2007-es Copa Américát úgy nyerte meg, hogy a meccsek nagy részében három védekező középpályást (Gilberto Silva, Mineiro, Josué) is a kezdő tizenegyben szerepeltetett. Ez valóságos szentségtörésnek számított Brazíliában, ám a csapat aranyérmes lett a tornán, ráadásul a döntőben 3-0-ra verte az argentinokat, így aztán Dungát nem nagyon lehetett támadni.

A 2010-es világbajnokság selejtezői azonban már nem kezdődtek ilyen jól a kapitány számára, főleg a hazai mérkőzéseken nem ment a válogatottnak. Pedig a Dunga itt visszatért a jól megszokott brazil formulához, a 4-2-2-2-es felálláshoz, azaz két védekező középpályás előtt két támadó szellemű játékos szerepelt (érdekes módon azonban Ronaldinho és Kaká egyszer sem játszott együtt), ám a Brazíliába általában egyetlen pontért utazó, védekezésre berendezkedő ellenfelek hátsó alakzatát sehogyan sem sikerült feltörni. A brazilok sorozatban három gól nélküli döntetlent játszottak hazai közönség előtt, a mélypontot a Bolívia elleni 0-0 jelentette.

Dunga állása így megint veszélybe került, ám sikerült rálelnie a megoldásra - legalábbis egyelőre. Csökkentette a támadó feladatokkal ellátott játékosok számát, beáldozott egy támadó középpályást, ezzel a húzással mégis sokkal offenzívebbé, és egyben kiszámíthatatlanná vált az együttes játéka.

Mindehhez sikerült megtalálnia a megfelelő embereket is, ráadásul az új taktika a brazil hagyományokhoz is jobban illeszkedik. A válogatottnál mindig is fontos szerepet játszottak a támadó szellemű szélsőhátvédek (gondoljunk csak Roberto Carlosra vagy Cafúra), márpedig Dunga rendelkezik két hasonló stílusú emberrel Daniel Alves és Maicon személyében.

Jelenleg inkább az utóbbi élvezi a kapitány bizalmát, amit jelez, hogy az Inter játékosa teljes szabadságot kapott az előretörésekhez, ugyanakkor annak érdekében, hogy a mögötte maradt területet az ellenfél ne tudja kihasználni, szükség volt egy biztosító emberre. Éppen ezért a középpálya jobb oldalán Dunga előbb Elano, a Konföderációs Kupán pedig Ramires személyében egy olyan labdarúgót szerepeltetett, aki képes visszazárni, és tulajdonképpen az egész jobb oldalt bejátssza.



A két védekező középpályás közül a támadóbb szellemű, azaz Felipe Melo kissé balra húzódik Robinho biztosítása érdekében, ugyanakkor neki több szabadsága van, mint Gilberto Silvának, aki kizárólag a védekezéssel törődik. A fentiek alapján egyfajta diagonális 4-2-3-1-es felállás jön létre, ahol a középpálya két sora a pálya átlójában kissé elcsúszik.

További hatásos fegyver, hogy Dunga nagyon nagy figyelmet szentel a pontrúgásoknak. A Konföderációs Kupán is jól látszott, hogy a braziloknak milyen sok szöglet-, illetve szabadrúgás-variációjuk van, és hogy ebből mennyire eredményesek. Az Egyiptom elleni találkozón Luis Fabiano szabadrúgásból, Juan pedig szöglet után fejelt gólt, és a győztes tizenegyest megelőző szituáció is egy sarokrúgás után alakult ki. Az Egyesült Államok elleni csoportmérkőzésen Felipe Melo bólintott a kapuba egy szabadrúgásból, az elődöntőben Dél-Afrika ellen Daniel Alves szabadrúgása jelentette a győzelmet, a fináléban pedig Lúcio ugyancsak egy szöglet után fejelte be a mindent eldöntő találatot.

www.global-soccer.eu