Az NHH 10 millió forintra bírságolta a DIGI-t

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 10 millió forintra bírságolta a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft-t, mert a társaság Miskolcon úgy hirdette szélessávúinternet-csomagjait, hogy a fogyasztókat nem tájékoztatta a garantált le- és feltöltési sebességről, csak a legmagasabb elméleti maximum értékeket szerepeltette - áll az NHH közleményében.

Az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének a fogyasztók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendelet szerint 2008. december közepe óta az internetszolgáltatóknak a kínált sávszélesség mellett az általános szerződési feltételeikben (ÁSzF) és hirdetéseikben is fel kell tüntetniük a garantált le- és feltöltési sebességet is. Az NHH a rendelet betartását, annak hatályba lépése óta, folyamatosan figyelemmel kíséri, és eddig a DIGI-t leszámítva, mindössze három szolgáltató esetében találkozott jogsértő hirdetéssel.