Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Világszerte 350-nel csökkenti alkalmazottainak számát a Versace divatház, annak az átszervezésnek a keretében, amelytől azt reméli, hogy 2011-re segíti a céget visszatérni a nyereségzónába.

A létszámcsökkentés mellett a termelés átszervezésével, üzlethálózata gazdaságosságának átvizsgálásával, beruházásai visszafogásával és a vezetésben is átalakításokkal szeretne ismét nyereségessé válni. Mint a vezérigazgató elmondta, az idén a Versace veszteséges lesz és a jövő évre sem sokkal jobbak a kilátások. A válság a luxuspiacot sem kímélte: egy tanulmány szerint az idén a luxusmárkák piacán 8 százalékos forgalomcsökkenés várható tavalyhoz képest.