Vágólapra másolva!
Jutalmat kaptak az év legsikeresebb felnőtt és ifjúsági kajakos-kenusai, Kovács Katalin, Kökény Roland és Vajda Attila. A csütörtöki ceremónián a legeredményesebb edzőt is díjazták.

Ünnepélyes díjátadáson vettek részt csütörtök délelőtt az év legsikeresebb kajakosai és kenusai. Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója, valamint Dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke adta át az MKB Prémium Díjakat a sportolóknak.

A Kolonics György-díjat két fiatal kenusnak, Vasbányai Henriknek és Petkó Andrásnak ítélte oda az Alapítvány kuratóriuma. A tehetséges versenyzőknek Angyal Zoltán, a kuratórium elnöke nyújtotta át az elismerést.

"A gazdasági válság ellenére bankunk továbbra is teljes mellszélességgel a kajak-kenu sportág mögött áll, a támogatást a következő években tovább folytatjuk, hogy Londonban ismét sikeresen szerepelhessen a válogatott" - nyilatkozata Erdei Tamás.

"Fantasztikus év van mögöttünk, 75 aranyérmet nyertek sportolóink a világversenyeken, ami példátlan a magyar sportágak között" - mondta Baráth.

Az MKB Prémium Díj nyertesei, felnőttek
Kovács Katalin (női kajak) - edzője: Csipes Ferenc
Kökény Roland (férfi kajak) - edzője: Kiss István
Vajda Attila (kenu) - edzője: Vécsi Viktor

Ifjúságiak
Groholy Orsolya (női kajak) - edzője: Gintl Andrea
Dudás Miklós (férfi kajak) - edzője: Márfi Gábor, Pál Zoltán
Vasbányai Henrik (kenu) - edzője: Varga Zsolt

A legjobb edző
Csipes Ferenc

Díjazott versenyzők idei eredményei

Vajda Attila
Világkupa, Szeged: 2 aranyérem: C-1 1000 m, C-1 500 m
Európa-bajnokság: aranyérem: C-1 1000 m
Világbajnokság: ezüstérem: váltó 200 m

Kovács Katalin
Világkupa, Szeged: 2 aranyérem: K-2 200 m, K-2 500 m
Európa-bajnokság: 3 aranyérem: K-1 500 m, K-1 1000 m, K-4 200 m, ezüstérem: K-2 200 m
Világbajnokság: 4 aranyérem: K-1 500 m, K-1 1000 m, K-4 500 m, K-2 200 m ezüstérem: K-4 200 m

Kökény Roland
Világkupa, Szeged: ezüstérem: K-2 1000 m
Európa-bajnokság: ezüstérem: K-2 1000 m

Vasbányai Henrik
Ifjúsági világbajnokság: aranyérem C-1 1000 m

Petkó András
Ifjúsági Európa-bajnokság: bronzérem: C-1 1000 m

Groholy Orsolya
Ifjúsági világbajnokság: 2 aranyérem: K-4 500 m, K-2 1000m, bronzérem: K-1 500 m
Maraton világbajnokság: aranyérem: K-2 21 km

Dudás Miklós
Ifjúsági világbajnokság: 2 aranyérem: K-1 500 m, K-4 500 m, ezüstérem: K-4 1000 m