Vágólapra másolva!
Félmillió forint pénzbüntetést kapott a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006-os megrongálásáért Budaházy György, a 2006-os zavargások ismert alakja, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A bírósági tárgyaláson a hallgatóság többször szidta a bírónőt, és zajosan ünnepelte Budaházyt, aki szerint a bíróság nem jogosult megítélni a hazafias cselekedeteket.
Vágólapra másolva!

500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) Budaházy Györgyöt és egyik társát a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006-ban, a tévészékház ostromakor történt megrongálása miatt. Az ítéletet jelentős kárt okozó rongálás miatt mondták ki. Budaházyt, a 2006-os tüntetéssorozat ismert alakját és három társát azzal vádolta az ügyészség, hogy 2006. szeptember 18-a éjjelén megpróbálták lerombolni a szovjet hősi emlékművet, kalapácsokkal, kövekkel ütötték, lefeszítették a szovjet címert, csillagot és a bronz domborműveket, és ezzel 7 millió forintos kárt okoztak.

A bíróság személyenként ötszáz napi pénzbüntetésre ítélte a vádlottakat, egy napi tétel összegét 1000 forintban állapította meg. Az ítélet indoklását a hallgatóság bekiabálásokkal kommentálta. Amikor például a bírónő a pénzbüntetés átváltásáról beszélt, és megjegyezte, hogy amennyiben nem fizetik be a vádlottak a büntetést, úgy azt ezer forintonként egy napi szabadságvesztésre kell átváltani, a hallgatóságból azt kiabálták: "bőven leülte". Emellett a vádlottaknak 300 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetniük.

Az indokolásban a bírónő azt mondta, tulajdonképpen nem volt nehéz dolga a bíróságnak, hogy mindketten beismerték tettüket és részletes vallomást tettek. Ugyanakkor "sokan próbálták a politika síkjára terelni a történteket", a bíróságnak ezt a politikai színezetet "le kellett hántania" az ügyről. Erre a hallgatóság soraiból azt kiabálták: "ez cionizmus", "gyilkosok", "kettős mérce", "magyargyűlölet".

A bíróság szerint az emlékmű nem a kulturális javak közé tartozott, hanem "egyszerűen idegen vagyontárgy volt", amit a vádlottak megrongáltak, és megjegyezte: már az esztétikai sérülés is elegendő a rongálás megállapításához. Amikor arról beszélt, hogy az ügy politikai színezetét "el kell felejteni", a tömeg ismét hangos méltatlankodással adott hangot nemtetszésének.

Az ítélet nem jogerős, mert Budaházy és védője fellebbezést jelentett be.

"Veled vagyunk Gyuri"

A tárgyalás kedden egy órás késéssel kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). A késés oka az volt, hogy olyan sokan próbáltak meg bejutni a kis tárgyalóterembe, hogy Gaudi-Nagy Tamás, Budaházy ügyvédje indítványozta, hogy egy nagyobb teremben tartsák a tárgyalást. A tárgyaláson Budaházyra - aki más bűncselekmények gyanúja miatt előzetes letartóztatásban van - a büntetés-végrehajtás (bv) kommandósai vigyáztak. A rendőrség kiemelten biztosította a környéket és a tárgyalás helyszínét.

A tárgyalás közben a hallgatóság soraiból többször hangosan szidták a bírónőt, amikor pedig megérkezett Budaházy bilincsben, felállva tapsolták meg, később pedig "Veled vagyunk Gyuri" feliratú papírlapot tartottak magasba. Az emlékműnél történtekről készült videofelvételt megtekintve Budaházy közölte: felismeri a felvételeken magát, amint a csillagot feszegeti. Szerinte a bíróság nem illetékes hazafias cselekedetek - így a saját ügye - megítélésében, mert "az erőszakos hatalmaskodás eszköze".

Forrás: MTI
Morvai Krisztina is követte a tárgyalást

Az ügyész szerint az emlékmű a kulturális javak körébe tartozik, és a vádlottak jelentős kárt okozó rongálást követtek el, társtettesként. Budaházy védője szerint viszont tarthatatlan, hogy a férfit bíróság elé állították, ahelyett, hogy "kitüntetésben, örök életre szóló életjáradékban részesítenék" tettéért. Szerinte Budaházy a címerre, az önkényuralmi jelképre "fókuszált" és "közérdekű motiváció" sarkallta a csillag lefeszítésekor.

Gaudi-Nagy Tamás vitatta azt is, hogy védence cselekedete a társadalomra veszélyes lett volna, és szerinte az emlékmű nem is művészi alkotás, és nem tartozik a kulturális javak közé. Budaházy szerinte a csillag lefeszítésével mindössze húszezer forintos kárt okozott, arról nem tehet, hogy azt ellopták és újat kellett önteni helyette - tette hozzá. Budaházyra felmentést kért.

Budaházy az utolsó szó jogán azt mondta, nem tartja illetékesnek a bíróságot, hosszan beszélt a rendszerváltás elmaradásáról, a balatonőszödi beszédről és arról, hogy véleménye szerint 2002-ben választási csalás történt.

Hunnia és hídfoglalás

A per első tárgyalását - amelyet tavaly november elején tartottak - a hallgatóság bekiabálásokkal zavarta, majd az éplüetből távozó bírónőt szidalmazták. A rendőrsorfal mögül azt kiabálták neki: "vérbíró, vérbíró!"

Budaházy ellen több másik eljárás is folyik, súlyos bűncselekmények gyanúja miatt jelenleg előzetes letartóztatásban van. Az ügyészség gyanúja szerint 2007 elején egy Hunnia mozgalomnak nevezett csoportot hozott létre és vezetett azért, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal, őket megfélemlítve befolyásolják a parlamenti döntéseket.

A gyanú szerint a csoport tagjai Budaházy utasítására 2007 decemberében Molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre Hiller István oktatási miniszter és Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetőjének háza ellen. A csoportot gyanúsítják Szilvásy György korábbi titkosszolgálati miniszter háza elleni támadással is. Az ügyészség szerint Budaházy utasítására dobtak Molotov-koktélt a Hollán Ernő utcában található jegyirodára 2008 áprilisában. Valamint a gyanú szerint az ő utasítására verték meg Csintalan Sándort, a Hír Tv műsorvezetőjét 2007 decemberében.

Budaházy ellen tavaly decemberben zárult le a 2002-es hídfoglalás - az Erzsébet híd választások utáni lezárása - miatt folyó eljárás, ebben az ügyben harminc nap közérdekű munkára ítélték. Egy másik eljárásban több internetes írása nyomán elsőfokon felfüggesztettre ítélték alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt.

Tavaly novemberben Budaházy pert nyert a rendőrség ellen, mert az az ítélet szerint jogtalanul utasította el egy korábbi panaszát. A férfi a Hollán Ernő utcában, 2008 áprilisában tartott tüntetés utáni rendőri intézkedést kritizálta, a bíróság szerint jogosan.

A Budaházy Györgyről szóló cikkeinkből minderről bővebben tájékozódhat.