Az Internet Explorer 8-cal böngésznek a legtöbben

Vágólapra másolva!
Az Internet Explorer (IE) 8-as változata lett a világ legnépszerűbb böngészője, miután fény derült a korábbi piacvezető 6-os változat sebezhetőségére.
Vágólapra másolva!

A Microsoft böngészőjének legújabb változata a januári adatok szerint 22,3 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, ezzel pedig a legnépszerűbb internetböngésző a világon -- derül ki a NetApplications cég januári statisztikáiból. Ha a böngészőbe épített kompatibilitási módot használókat - ekkor a program egy korábbi verziónak "hazudja" magát - is figyelembe veszik, további 3 százalékkal nő a részesedés.

Sokáig azonban az Internet Explorer 6 állt az első helyen, ez még 2001-ben jelent meg, és a Windows XP is ezzel a verzióval debütált. Miután sokhelyen nem fordítanak figyelmet a szoftverek frissítésére, még évekkel a 7-es és 8-as verziók premierjét követően is rengetegen az azóta elavult 6-os kiadással böngésztek a neten. Az IE 6 jelenleg a második legnépszerűbb browser 20,07 százalékos részesedésel, míg a Firefox 3.5-ös verzióját 17,01 százalékos aránnyal rendelkezik, ami viszont lekörözte az Internet Explorer 7-et, amelyet a netezők 14,58 százaléka használ. A Google Chrome 3,92 százalékos, az Apple Safari pedig 3,55 százalékos részesedéssel rendelkezik.

Az XP-vel együtt tűnik el a hatos Explorer

Az IE 6 arányának csökkenése szakértők szerint a Windows XP visszaszorulásának köszönhető, hiszen a tavaly októberben megjelent Windows 7 premierje óta a legtöbben már az új Windowszal vásárolja PC-jét, míg a bukásnak minősített Vista bevezetésekor még sokan ragaszkodtak az elavult, de problémamentesebb elődhöz.

Az Internet Explorer 6 lecserélésére sokakat a Google elleni támadás is inspirált, de például az [origo]-t felkereső, régi verziót használók előtt is olyan üzenet jelenik meg, melyben frissebb verzióra átállást javasol portálunk. Azért célszerűbb az Internet Explorer 6 helyett modernebb - akár alternatív - böngészőt használni, mert azok számos olyan technológiát tartalmaznak, amelyek a mai weboldalakon széles körben alkalmaznak, emellett ezek a programok már komoly védelmi funkciót is beépítettek, amely számos vírust terjesztő, vagy adathalász honlap behívását blokkolja automatikusan. A közel kilenc évvel ezelőtt megjelent böngészőprogramot ráadásul március elsejétől a Google alkalmazásai sem támogatják majd, így aki ezeket a továbbiakban is használni akarja, rá lesz kényszerítve a frissítésre.