Ingyenszoftver: lövöldözős játék és windowsos mindenes

Vágólapra másolva!
Ezen a héten egy remek ingyenes sci-fi lövöldözős játékkal, egy nagyon tetszetős felülettel rendelkező, mindenes Windows-segéddel, a Microsoft klassz virtuális teleszkópjával, és egy PC-t ébrentartó miniprogrammal várjuk olvasóinkat.
Vágólapra másolva!

Egy nagyon gusztusos kezelőfelülettel rendelkező windowsos mindenes a System Nucleus. Az ingyenes segédprogrammal többek közt a számítógép műszaki paramétereiről tudhatunk meg bőségesen információkat - például azt, hogy a laptopban van-e még rendelkezésre álló memóriafoglalat a bővítéshez. Emellett a szoftver automatikus összegzést képes generálni a rendszerről, amelyet a számítógéphez értő ismerősnek oda lehet adni, segítségével nagyobb eséllyel tud segíteni a hibaelhárításban. A programban a Windows Feladatkezelőnél jobban használató modul is megtalálható, amely a futó programokat listázza, és azok egyesével történő leállítását is lehetővé teszi, emellett bármilyen komponensről tud biztonsági mentést készíteni, akár egy-egy hardver illesztőprogramjáról is. A System Nucleusból diagnosztikai eszközök is elérhetők, de online biztonsági ellenőrző, víruskereső szolgáltatásokat is meg lehet hívni belőle. Bár elsősorban a Revo Uninstallert ajánljuk a programok maradéktalan uninstallálásának megvalósítására, ez a szoftver is kínál hasonló funkciót, ráadásul sok esetben a neten elérhető extra információkat is kapcsol a programok listájához.

Microsoft Worldwide Telescope

Forrás: NASA, Microsoft
Az ingyenes virtuális űrteleszkóp-szoftver letöltése (54 megabájt)

A Microsoft évek óta elérhető szoftverének legújabb változatában a Marsot lehet virtuálisan bejárni, a bolygóról a NASA korábbinál jobb minőségű műholdfelvételei kerüültek fel az internetkapcsolat birtokában használható szoftverbe. Akit érdekel a vörös bolygó, annak mindenképpen ajánljuk a Tudomány rovat részletes bemutatóját elolvasnia. A WorldWide Telescope tulajdonképpen egy virtuális obszervatóriumnak tekinthető: az alkalmazásból valódi űrszondák és távcsövek felvételeinek hatalmas adatbázisához biztosít hozzáférést - csak a Marsról több mint 100 terabájtnyi műholdképes információ kérhető le a rendszerből. Az angol nyelvű program különböző típusú, és eltérő időpontokban készült felvételekhez is elérést biztosít, de más felhasználók által megtervezett virtuális csillagtúrákat is lehet tenni benne.

Myprogressbar.com

Forrás: [origo]

Az online munkaidőjelző honlapja

Az internet korában sokan hajlamosak vagyunk a feladatokra úgy gondolni, mint a böngésző letöltésjelzőjére, vagy a program betöltődését szemléltető folyamatjelzőre. A MyProgressbar.com honlapon ezen a jól ismert módon tekinthetjük meg a hátralévő munkaidőt is. Az oldalt felkeresve a Settings gombra kattintva lehet megadni, hánytól hányig tart a munkaidő, a szájt pedig a rendszeridő függvényében a fenti képen látható módon megmutatja, még hány százalékot kell eltölteni melózással. Ha a jobb alsó részen lévő Disguise felirat alatti kockát bepipáljuk, az oldal egy installációs folyamathoz hasonló felületre vált át, ami elvileg a lebukást hivatott megelőzni.

Don't sleep

Forrás: [origo]
Az ingyenes segédprogram letöltése (20,6 kilobájt)

Évek óta a laptop a legkelendőbb a számítógépek közül, a hordozható, sokszor akkumulátorról használt masinák alapbeállítás szerint bizonyos idejű inaktivitás esetén alvó módba kapcsolnak vagy hibernálnak (előbbi esetben a fő komponensek nem állnak le), hogy minél kevesebbet, vagy egyáltalán ne fogyasszák feleslegesen az energiát.

Időnként mindez azonban zavaró lehet: van, amikor folyamatos üzemben akarjuk használni a PC-t - ilyenkor másik energiasémát kell kiválasztani az operációs rendszerben. A Don't sleep nevű miniprogrammal ideiglenesen le lehet tiltani a Windows alvó és hibernációs üzemmódját, ha ezekre épp nincs szükség. A telepítést sem igénylő szoftver menüjéből a képernyővédőt és a monitor kikapcsolását is deaktiválni lehet, emellett egy automatikus kikapcsolóval is felszerelték: ez a megadott időben lekapcsolja a PC-t. Bár hasonló beállításokat alapból is el lehet végezni, ezzel a programmal mindez egyszerűbben elvégezhető, különösen akkor, ha valaki nincs otthon a rendszer energiabeállítási funkciói között, vagy mondjuk céges számítógépe van, és azon nincs jogosultsága letiltani a filmnézés közben tíz percenként felnyíló képernyővédőt.

Aeon Flux

Az ingyenes játék letöltése (61 megabájt)

Kétdimenziós lövöldözős játék készült az MTV kilencvenes évek eleji kult sci-fi animációs filmjéből, az Aeon Fluxból. A játékosnak két irányba őve, szaladva, ugrálva kell felderítenie és teljesítenie a hatrészes sorozat epizódjai után tervezett pályákat. A szoftver készítője két dologra figyelt nagyon. Az egyik, hogy a mozgások, animációk a rajzfilmet megszégyenítő módon legyenek részletesek, a másik pedig, hogy a játékosnak ne legyen könnyű dolga. Az elsőt remekül meg lehet figyelni a fenti videón, a másodikat pedig mindenki érezni fogja, aki megpróbálja teljesíteni a küldetéseket.

A játékból egy béta verzió érhető el, amiben azonban nem sikerült hibákat találnunk, így nyugodtan ajánljuk kipróbálásra. Az Aeon Flux Episodes 61 megabájt méretű, és garantáltan leköti a játékost legalább egy-két órára.