Leváltották a VPOP országos parancsnokát

Vágólapra másolva!
Csütörtöki hatállyal menesztette Matolcsy György miniszter a Vám és Pénzügyörség országos parancsnokát, Nagy Jánost. Utódja Béndek József korábbi határőr altábornagy lett, de valószínűleg csak jövő januárig, mert akkor összevonják a testületet az adóhivatallal.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtöki hatállyal leváltotta Nagy Jánost, a Vám és Pénzügyörség országos parancsnokát, és a helyére Béndek József altábornagyot nevezte ki - erősítette meg a Népszava értesülését a minisztérium sajtóosztálya. A lap szerint az országos vámparancsnok szakmai helyettese Szabó Zsolt, míg a bűnügyi terület vezetője Sors László lett.

Béndek József nyugalmazott határőr altábornagyot július 12-i hatállyal helyezte vissza a rendőrség hivatásos állományába a köztársasági elnök, Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésére. A Népszava szerint Béndek átmenetileg tölti majd be az országos vámparancsnoki tisztséget, mivel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a vám- és pénzügyőrség várhatóan 2011. január 1-ig egyesül.

Az összevont szervezet élére várhatóan Vida Ildikó, az APEH elnöke kerül. Vidát június 28-án nevezett ki a nemzetgazdasági miniszter az adóhivatal élére, majd egy július 7-i kormányhatározattal kormánybiztossá nevezték ki, hogy előkészítse a VPOP és az APEH egyesítését.