Október végén érkezik a Windows 7 olcsóbb, családi verziója

Vágólapra másolva!
Három otthoni számítógépre lehet telepíteni majd a Windows 7 október végén Magyarországon is debütáló családi verzióját. A kedvezményes áron kínált szoftvercsomag csak korlátozott ideig lesz elérhető, és csak a legális Windows XP-t vagy Vistát birtokló felhasználók vehetik majd igénybe.
Vágólapra másolva!

A családi csomag korábban az amerikai piacon már kapható volt, a Windows fejlesztőinek hivatalos blogján publikált információk szerint október 22-én fogják kiadni Magyarországon, valamint többek közt Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is. Míg az USA-ban a három PC-re telepíthető Windows 7 licenc nettó 150 dollárba, azaz mintegy harmincezer forintba kerül (az ezen felül kifizetendő adók államonként eltérőek), itthon 49 900 forintos ajánlott (bruttó) végfelhasználói áron kerül majd a boltokba a Family Pack néven kínált csomag.

Mivel ajánlott árról van szó, elképzelhető, hogy egyes boltokban ennél valamelyest kedvezőbb áron, de nem nagyságrendekkel olcsóbban lehet majd megvenni a családi változatot. Alapesetben a Windows 7 egy gépre szóló licence nagyjából 30 ezer forintba kerül.

Ugyanakkor a kedvezményes családi csomagot csak azok a háztartások tudják használni majd, akiknek otthoni számítógépeiken a Windows XP vagy a Windows Vista eredeti példánya már megtalálható. Előbbi esetben mindenképpen újra kell formázni a rendszert, így a beállítások, adatok és szoftverek lementést és újbóli telepítést is igényelnek, a Vistáról való frissítés azonban e nélkül is megoldható. A Family Packet 32 bites és 64 bites változatban lehet megvenni, az utóbbit a 3 gigabájtnál több memóriával szerelt, 64 bites üzemmódban is működni képes processzort tartalmazó PC-khez érdemes választani, amelyek a jelenleg kapható új modellek közt már elterjedtek.