Vágólapra másolva!
Az eddiginél szorosabb együttműködésben állapodott meg a magyar és a spanyol futballszövetség (MLSZ, RFEF) Madridban.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint Ángel María Villar Llona, az RFEF elnöke a spanyol szövetség székhelyén fogadta a magyar küldöttséget, melynek Csányi Sándor elnök mellett Vági Márton főtitkár, Berzi Sándor alelnök és Dunai Antal volt a tagja.

Az egyeztetés az MLSZ közlése alapján sikerrel zárult, az eddigi jó kapcsolat szorosabbra fűzéseként állapodott meg a két elnök a konkrétabb együttműködésben, melynek értelmében folyamatos szakmai párbeszéd zajlik majd az RFEF és az MLSZ között. A megállapodást még idén, Budapesten aláírják.

Ángel María Villar Llona korábbi első osztályú labdarúgó, az Athletic Bilbao és a spanyol válogatott volt játékosa rendkívül befolyásos sportvezetőnek számít, ugyanis az UEFA és a nemzetközi szövetség, azaz a FIFA alelnöki tisztét is betölti, és egyedülállóan hosszú ideje, 1988 óta irányítja a spanyol szövetséget.

A mostani tárgyalások elsődleges célja a két ország labdarúgó-szövetségei közti szakmai kapcsolat megerősítése volt. Ennek részeként - az MLSZ beszámolója szerint - a házigazdák büszkén mutatták meg a világ- és Európa-bajnok spanyol csapat otthonául szolgáló technikai centrumot, illetve azt a futballmúzeumot, amelyben mások mellett Kubala László és Puskás Ferenc relikviái is megtalálhatóak.