Vágólapra másolva!
Moszkvában és Szentpéterváron nagy tüntetések voltak szombaton egy fociszurkoló megölése miatt, tiltakozásul.

A tüntetők mindkét városban verekedésbe keveredtek többek között a rendőrséggel, Moszkvában a hírek szerint nyolc ember megsérült, sokakat előállítottak.

Jegor Szvidorovot, a Szpartak 28 éves szurkolóját december 6-ra virradó éjszaka lőtték le, amikor társasága verekedésbe keveredett kaukázusi származásúakkal. Négy gumilövedékkel találták el, az egyikkel a fején. Azóta a rendőrség őrizetbe vett egy gyanúsítottat.

A rendőrség és az OMON belügyi kommandó ezúttal Oroszországban szokatlan módon reagált, egyebek között szép szóval győzködte a tiltakozókat, akik az egyenruhásokat mindenfélével megdobálták, egyebek között jégdarabokkal és a Manyezsnyaja téren felállított karácsonyfák díszeivel.

A rendőrségi illetékesek pénteken tárgyaltak a szurkolói klubok vezetőivel, szombaton pedig maga Vlagyimir Kolokolcev, Moszkva rendőrfőparancsnoka is megjelent a tüntetők között, s ígérte, hogy kinyomozzák, ki ölte meg Szidorovot.

Átmenetileg le kellett zárni a Vörös tér bejáratait, és amikor a több ezer tüntetőt kiszorították a Manyezsnaja térről, újabb verekedés kezdődött egy közeli metróállomásnál. A felháborodott szurkolók Moszkvában egyébként már kedden lezárták az egyik repülőtér felé vezető, és egyébként is mindig bedugult Lenyingradszkij Proszpektet, és újabb hasonló akciókat helyeztek kilátásba.

A Manyezsnaja téren azonban olyan jelszavak hangzottak el, hogy "Oroszország, előre!", és "Oroszország az oroszoké, Moszkva a moszkvaiaké!" A jogvédők határozottan a nacionalistákat vádolták a már-már zavargásba torkolló szombati megmozdulások miatt. Az esti órákra többé-kevésbé helyreállt a rend és a nyugalom az orosz főváros központjában.

Szentpéterváron a nap folyamán hasonlóan tumultuózus jelenetek zajlottak le, s az eleinte békés tüntetők később megpróbáltak eljutni a város főutcájára, a Nyevszkij Proszpektre. A rendőrök és az OMON kommandósai azonban megakadályozták ezt némi verekedés árán. Érdekesség, hogy mindkét megmozdulásról megkezdésük után szinte azonnal megjelentek az interneten a helyi filmfelvételek.