Áremeléseket és elbocsátásokat hozhat a 400 forintos gázolaj

2011, benzinkút, benzinár, töltőpisztoly
Vágólapra másolva!
Öt kifli helyett nem hatot, hanem négyet veszünk majd 2011-ben a szakértők által várt 400 forintos üzemanyagár következtében. Az [origo] által megkérdezettek a dráguló és egyre kevéssé fogyó élelmiszerek mellett veszteséges tömegközlekedést, növekvő fuvardíjakat és gyengülő, bedőlő cégeket jósolnak a várható rekordárak miatt. A kormány ugyanakkor nem tervezi a jövedéki adó mérséklését.
Vágólapra másolva!

Fotó: Szabó Balázs [origo]
36,4 százalékkal csökkent tavaly a legdrágább, 98-as benzin vásárlása itthon, miközben a sokszorosára nőtt a bő száz forinttal olcsóbb E85-ösé

390-410 forint közé jósolják év végére a 95-ös benzin árát szinte egységesen a szakértők, amitől alig marad majd el a gázolajé. A soha nem látott üzemanyagár szerintük a várhatóan növekvő nyersolajárnak, a dollárhoz képest feltételezhetően nem erősödő forintárfolyamnak és az Európában kiemelkedőnek magas adótartalomnak lesz majd a következménye.

De milyen hatással lesz a 400 forint körüli ár az életünkre? - ezt kérdeztük több ágazat képviselőjétől. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hazai üzemanyagárnak a több mint 50 százalékát kitevő adótartalmat tervezi-e mérsékelni az a kormány, amelynek a politikusai ellenzékben még erre szólították fel az akkori kabinetet.

Durván csökkent tavaly az üzemanyag-fogyasztás

Emlékszünk még rá? Pont egy éve, 2010 januárjában a 95-ös benzin átlagára 317 forint volt, a gázolajé pedig mindössze 297 forint. Ezzel szemben most 361 forint a 95-ös átlagára, míg dízelautókba 351 forintért tankolhatunk.

Igencsak meglátszik az árnövekedés a fogyasztási adatokon. A Magyar Ásványolaj-szövetség szerint a tavalyi év első kilenc hónapjában a 95-ös benzinből 11,8 százalékkal fogyott kevesebb, mint 2009 azonos időszakában, míg a 98-asból már 36,4 százalékkal vásároltak kevesebbet az autósok. A gázolaj értékesítése 7,2 százalékkal csökkent.

Ezzel párhuzamosan emelkedett viszont - az átalakító nélküli autókba nagy mértékben tankolva veszélyes - E85-ös üzemanyag vásárlása. Az ok nyilvánvaló: most átlagosan 260 forintba kerül egy liter. Az ukrán határ mentén élőknek persze ez is drága, ők egy határátlépés után mindössze 200-210 forintért tankolhatják a gázolajat és a benzint az autóikba. Amint riportunkból kiderült, csak a záhonyi határátkelőn naponta félezer autó lép át az olcsó ukrán üzemanyagért.



Fuvarozás - áremelések, alkudozások

"A három ármeghatározó tényező közül az adónál, amit lehet, mi elértük" - közölte Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára az [origo]-val. A fuvarozók ugyanis januártól a most közel 100 forintra rúgó literenkénti jövedéki adóból 6,5 forintot visszakapnak. A főtitkár szerint nincs több mozgástér, ennyit enged az Európai Unió. "Innentől kezdve a világpiaci áraknak van kitéve az ágazat, vagyis nincs más lehetőség, mint hogy a költségnövekedés árnövekedésbe mehet át" - fogalmazott.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Nehéz helyzetbe kerülnek a fuvarozók. A kisebb szállítók be is zárhatják a kaput

A nagyobb volumenű szállítási szerződések esetén az a gyakorlat, hogy a fuvarozók - a folyamatos üzemanyagár-növekedés kivédése miatt - megpróbálnak előre úgynevezett üzemanyag-záradékot beleírni a megállapodásba. Ez szólhat arról, hogy a gázolaj árával párhuzamosan nő a fuvardíj, vagy számukra rosszabb esetben annak egy bizonyos százalékával. "A kisebb fuvarcégek egyedi megbízásainál kereslet-kínálat és verseny van, de ha tartósan növekednek a költségek, akkor előbb-utóbb árnövekedést vonhat ez maga után" - állítja Karmos.

Tömegközlekedés - növekvő veszteségek, esetleges elbocsátások

Az országosan 24 Volán-társaságnál a tulajdonos állam képviselője (a kisebbeknél pedig a tulajdonos önkormányzat) határozza meg a jegy- és bérletárakat. Tehát maguk a cégek - akármennyiért is veszik a gázolajat - nem emelhetnek árat. Emellett a tulajdonos azt is szigorúan kiköti, hogy mennyi járatot és milyen sűrűséggel kell üzemeltetni, akármennyibe is kerül az üzemanyag.

"Vagyis a bevételüket nem tudják növelni, miközben a kiadásaik emelkednek, amivel a cégek nullszaldó közeli állapota mehet át veszteségbe" - mondta György Tibor, a Volán-Egyesülés autóbusz-közlekedési igazgatója. Szerinte az a kérdés, hogy mit szól a veszteséghez a tulajdonos. Kérdésünkre, hogy a cégek nyúlhatnak-e a létszámcsökkentéshez a lehetséges veszteségeik mérséklése érdekében, György így felelt: "Nincs egységes válasz, mivel mind a 24 cég más felépítésű, ugyanakkor minden cégnél meg kell vizsgálni ezt a lehetőséget, mindent lehet racionalizálni".

Forrás: MTI
A BKV már most számol a várhatóan emelkedő gázolajárral

Megkeresésünkre a BKV (a legnagyobb önkormányzati tulajdonú tömegközlekedési cég) is arra panaszkodott, hogy "az áremelkedés mértékével egyenesen arányosan növekednek társaságunk kiadásai". Áremelésről önállóan a BKV sem dönthet, de a vállalat az éppen most készülő éves üzleti tervénél állítása szerint figyelembe veszi az üzemanyaggal kapcsolatos piaci előrejelzéseket.

Kenyér és zöldség - áremelés, versenyhátrány

Tavaly - amikor 40-50 forinttal drágult éves szinten az üzemanyag - két lépcsőben, összesen 12-18 százalékkal emelkedett meg a kenyér és a különféle pékáruk ára. "Idén sem lesz folyamatos árkövetése az üzemanyagár folyamatosnak ígért drágulásának, de egy-két alkalommal várható nagyobbnak látszó emelkedés" - közölte Werli József, a Magyar Pékszövetség titkára.

A legfontosabb élelmiszer, a kenyér gazdaságos előállítását Werli szerint nagyban nehezíti majd 2011-ben, hogy jelenleg nagy területek állnak víz alatt, kevesebbet vetnek, ennek megfelelően kevesebbet aratnak majd a nyáron, plusz a minőség is várhatóan rossz lesz. "Ezt a helyzetet súlyosbítja a dráguló üzemanyagár, amely a mi szakmánkban nagyon erős tényező a mindennapi áruterítés miatt. Már tavaly is többet kellett volna emelnünk, tartunk tőle, hogy az idei áremelés is hasonló lesz" - fogalmazott.

A nagyrészt melegházakba húzódott zöldségesszakma már nem is az időjárásra, hanem a magas áfára panaszkodik. Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke szerint régóta kardoskodnak az ötszázalékos forgalmi adóért, mindhiába. "Mi nettó exportőr ágazat vagyunk, a termékkörünk szabadpiaci, ezért a magas gázolajár csökkenti a versenyképességünket" - fogalmazott Mártonffy. A lehetséges áremelkedésre vonatkozó felvetésünkre visszakérdezett: "Már hogyne jelentkezne az árakban?"

Forrás: AFP
Jelenleg 25 százalék a zöldség áfája, ezt szeretnék az ötödére csökkenteni

Megkerestük Istvánfy Miklóst, a Tej Terméktanács vezetőjét is, de ő nem kívánt a növekvő üzemanyagár várható hatásairól telefonon keresztül nyilatkozni.

Kereskedelem - kevesebb élelmiszert veszünk az idén

Egyáltalán nem érdeke a kiskereskedőknek az áremelés, hangsúlyozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, mert például az élelmiszerpiac szerinte rendkívül árérzékeny. Emiatt már tavaly visszafogták a háztartások a kiadásaikat, "ez törvényszerűség". A szinte minden áruféleségre kiterjedő kisebb fogyasztás jelentős adóbevétel-kieséssel jár, de Vámos szerint az üzemanyagár növekedésével - az ott is jelentkező vásárláscsökkenés ellenére - mégiscsak jól járt tavaly a költségvetés.

Az OKSZ főtitkára azt állítja, hogy az üzemanyag árnövekedése nagyobb volt, mint a kereslet visszaesése, vagyis pozitívan jött ki ebből az államkassza, de ez csak az üzemanyagra volt igaz. Szerinte ezt a többletbevételt kellene arra használni, hogy a most 18 (pékáruk, tejtermékek) és 25 százalékos (zöldségek) élelmiszeráfát csökkentsék. "Ha ezt meglépnék, akkor nőne a fogyasztás, a tavalyi öt kifli helyett hatot vennénk idén, és így ezen a területen is nőne az adóbevétel" - fogalmazott Vámos, aki "brutális hibának" tartja a magas adót, ami várhatóan az idén még tovább csökkenti a lakosság fogyasztását.

De nem csak az átlagember él majd rosszabbul a főtitkár várakozásai szerint is tartósan magasnak ígérkező gázolajár miatt. "A kisvállalkozásoknál és a kisebb szállítóknál nem elbocsátások jöhetnek, hanem többet mondok ennél: a szó szoros és jelképes értelmében is ez lehet az utolsó csepp egyeseknél, és be kell zárni" - közölte a kereskedők képviselője.

Kormány - nem csökkentik a jövedéki adót

Mit tesznek 2011-ben azért, hogy mérsékeljék vagy megakadályozzák az üzemanyagárak további emelkedését? - kérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM). Válaszában a tárca a 6,5 forintos fuvarozói visszatérítést említi. Arra a kérdésünkre viszont, hogy tervezik-e az idén konkrétan a jövedéki adó (amely, mint állítják az érdekvédők, nem csak a fuvarozókat sújtja) csökkentését, már nem válaszoltak.

Annál is inkább indokolt e kérdés (ezt a tárcának küldött levélben mi is kiemeltük), mert 2009-ben és 2010 elején - amikor ellenzékben volt a Fidesz - a párt több politikusa számos alkalommal azt javasolta az akkori MSZP-kormánynak, hogy csökkentse a jövedéki adót az üzemanyagár mérséklése érdekében.