Ötven éve startolt az első amerikai űrhajós

Vágólapra másolva!
Csak 15 perces utat tett meg, de a világűrbe is eljutott jutott Alan Shepard, aki 1961-ben első amerikaiként végzett úgynevezett űrugrást. Shepard közel három héttel maradt le Gagarin mögött, és a Földet sem került meg.
Vágólapra másolva!

Nemrég emlékeztünk meg Jurij Gagarin 50 évvel ezelőtti korszakalkotó űrrepüléséről, amelynek során első emberként 1961. április 12-én kerülte meg bolygónkat. A hidegháborús versenyfutás éveiben az amerikaiak nem tudták megelőzni az oroszokat, de nem sokkal maradtak el mögöttük.

Az Egyesült Államok első űrhajósa, Alan Shepard 1961. május 5-én, azaz ma ötven éve indult Freedom-7 nevű, Mercury típusú űrhajójával. Ez a küldetés csak egy úgynevezett szuborbitális űrugrás volt, amelynek keretében az asztronauta az űrhajóval 187 kilométeres magasságig (tehát már a világűrbe) jutott, de a mindössze 15 perces utazás alatt nem kerülte meg bolygónkat, hanem a starthelytől 486 kilométerre le is szállt.

Forrás: NASA
A bélyeg, amelyet az 50 évvel ezelőtti űrugrás jubileuma alkalmából adtak ki Alan Shepardról az Egyesült Államokban. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA)

Közel fél évvel később, 1962. február 20-án John Glenn lett az első amerikai asztronauta, aki amerikai űrhajóval már meg is kerülte a Földet, és nemcsak egy rövid űrugrást végzett. Alan Shepard sikeres űrugrása után közel három héttel jelentette be John F. Kennedy elnök az emberes holdprogramot. Ebben Shepard is részt vett, aki az Apollo-14 parancsnokaként 1971-ben, ötödik emberként sétált a Hold felszínén.

Ajánlat: