Romagyilkosságok: egy tarnabodi sértett szerint éppenhogy nem lőtték fejbe

Vágólapra másolva!
Beszámolója szerint hangos durranásra ébredt a romagyilkosságok egyik tarnabodi sértettje. A középkorú nő a keddi bírósági tárgyaláson tanúvallomásában azt mondta, hogy a fejétől néhány centiméterre csapódtak be a lövedékek a háza falába a 2008. szeptemberi éjszakán.
Vágólapra másolva!

A tarnabodi támadás bizonyítási eljárásával folytatódott kedden a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat ügyének tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. Egy helyi asszony, akinek a házát másodikként támadták meg, azt mondta: látta, amikor két fekete ruhás alak közül az egyik rálőtt az ablakára, de a két embert nem tudná azonosítani.

A középkorú asszony, aki 2008. szeptember 29-ei Molotov-koktélos és fegyveres támadás idején a megtámadott Tarna utca második házában lakott, tanúként elmondta: hangos durranásra ébredt nem sokkal éjfél után. Azt hitte, egy gázpalack robbant fel a közelben, ezért kinézett a szobája ablakán, a félig lehúzott redőny alatt. Ekkor látta a két fekete ruhás alakot lassan és nyugodtan sétálni a Tarna utcán a patak felől a faluba vezető úton, és egyikük kezében fegyvert látott. A nő azt mondta, a férfi a fegyvert két kezében fogva rálőtt az ő ablakára, a lövedékek a redőnyt és az ablaküveget érték, beszámolója szerint a sörétszemek a fejétől néhány centiméterre csapódtak be. Néhány perccel később más utcabeli háztól hallott durranásokat. Átszaladt a szomszédokhoz megnézni, mi történt, és látta, hogy az utca legelső háza lángol, ezután hívták a rendőrséget.

Egy másik tanú, a volt tarnabodi gátőr felesége is azt vallotta, hogy annak idején látta a tarnabodi támadás elkövetőit, illetve azok alakját a sötétben. A Fejér megyei település volt gátőrének felesége arról beszélt: miután anyósa a lövöldözések miatt telefonon felébresztette őt és férjét, kiszaladt az utcára elemlámpájával, és azt látta, hogy a híd felé lassan sétál egy alak. Ekkor rávilágított a lámpájával, de csak azt látta, hogy a fekete ruhás embernek kapucni vagy csuklya volt a fején, fegyvert nem látott nála. Az asszony elmondása szerint egy másik férfi a Tarna-patak fahídján állt, és a kezében egy "tűzgömb" volt, ami később elrepült a patak hídjáról a házak felé, és "szétrobbant", közvetlenül a lövések leadása után, majd a nő lövéseket és csörömpölést is hallott.

A gátőr felesége szerint a lövöldözés mintegy fél órán át tartott, mert a tűzoltók és a rendőrök a riasztás után rövid időn belül, éjjel egy óra után érkeztek ki, és őket fél egy körül ébresztették. A házaspár és B. József édesanyja, aki egy másik házban lakott a tarnabodi Tarna utcában, szintén elköltözött a településről.

Az elsőrendű és a másodrendű vádlott, K. Árpád és testvére, K. István már a nyomozati szakban elismerte és a büntetőperben is fenntartotta vallomását, hogy a terhükre rótt kilenc bűncselekmény közül ők követték el a 2008. július 21-i galgagyörki és az augusztus 8-i piricsei, valamint a tarnabodi támadást, és társukként nevezték meg volt munkatársukat, a mindent tagadó harmadrendű vádlottat, P. Zsoltot. Viszont tagadták, hogy részt vettek volna a súlyos sérülésekkel vagy halállal végződött támadásokban.

Az elsőrendű vádlott vallomásában a cselekményt céltalan, értelmetlen lövöldözésnek nevezte, azt hangsúlyozva, hogy "szerencsére nem sérült meg senki". Állítása szerint legalább negyven lövést adtak le a házakra, és testvérével, illetve P. Zsolttal több Molotov-koktélt is elhajítottak.

A romák elleni támadások miatt K. Árpádot, K. Istvánt és P. Zsoltot, valamint a tiszalöki és a kislétai támadásban bűnsegédként részt vevő negyedrendű vádlottat, Cs. Istvánt aljas indokból, előre kitervelten, több emberen, részben 14 éven aluli sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberöléssel vádolják.

A büntetőper e hét szerdán a 2008. november 3-ára virradóra történt nagycsécsi kettős gyilkosság bizonyítási eljárásával folytatódik, de jövő szerdán a tarnabodi cselekménnyel kapcsolatban még fotó- és videofelvételeket is bemutat a bíróság a bizonyítási eljárás keretében.