Elítélték a balatonlellei tinédzsertől több milliót kizsaroló fiatalokat

Vágólapra másolva!
Egy év alatt több millió forintot zsarolt ki a vád szerint egy tizenéves balatonlellei fiútól két fiatalember, akiket a kaposvári bíróság zsarolásért és magánokirat-hamisításért ítélt el hétfőn. Az elsőrendű, 18 éves vádlottat nem jogerősen három év, négy hónap, tettestársát pedig jogerősen másfél év, két évre felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság.
Vágólapra másolva!

B.Gergely elsőrendű és a P. Lajos másodrendű vádlott 2009 májusától a múlt év áprilisáig zsarolta az elsőrendű vádlottnál egy évvel fiatalabb fiút, aki vendéglátós szülei üzletének a kasszájából vett el alkalmanként százezer és egymillió forint közötti összegeket.
A fiú először azért fizetett, mert az akkor még fiatalkorú, az átlagosnál jobb életszínvonalon élő B. Gergely megfenyegette, hogy feljelenti az internetről illegálisan letöltött filmek miatt. Később a vádlott különböző ürügyekkel egyre erőszakosabban követelt pénzt, a fiú és családja életét is fenyegetve. Több ilyen találkozón részt vett a másodrendű vádlott is. Amikor a fiú szülei tudomás szereztek a zsarolásról, feljelentést tettek.

Az ügyész és a sértettek jogi képviselője mindkét vádlott esetében tudomásul vette az ítéletet.

Az elsőrendű vádlott és védője felmentésért, eltérő minősítésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság - helyt adva a védő indítványának - megszüntette a 14 hónapja előzetes letartóztatásban lévő B. Gergely fogva tartását, egyúttal a Somogy Megyei Bíróság jogerős ítéletéig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben.

A másodrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, amely így ez esetben jogerőssé vált.