Vágólapra másolva!
Szerdán ünnepélyesen megnyílt Budapesten a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) Nemzeti Edzés Központja (NEK).

A megnyitó alkalmából rendezett sajtótájékoztatón kiderült, hogy a NEK életre hívásának folyamata akkor gyorsult föl, amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. átadta az MTSZ-nek a korábban a Talentum TC otthonának számító telep egy részét, így az ősszel már elkezdődhetett és be is fejeződött a három keménypálya megépítése.

"A Nemzeti Edzés Központ birtokbavétele és a három keménypálya első ütemének befejezése olyan eredmény, amiről sok éven át még álmodni sem mertünk. Ezzel végre otthona lesz a válogatottnak, vége az albérletben töltött éveknek, s így mindenképpen egy új korszak kezdődik a magyar tenisz életében" - mondta Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke.

Szűcs, akit január végén egyhangúan választottak meg az elnöki teendők ellátásával, elmondta, hogy a sportág az idén szép eredményeket mutatott fel és a jövő évi londoni ötkarikás játékokon három-öt játékos képviselheti majd a magyar színeket.

"Az idő rövidsége és a tél közeledte miatt nem volt arra lehetőség, hogy már most a végleges borítás kerüljön az aszfaltra, ez jövő nyáron történik majd meg" - mondta Richter Attila főtitkár. "Ez után a salakos pályák következnek, s a tervek között egy nézőtér kialakítása is szerepel."

A NEK elsősorban a válogatottak számára nyit új távlatokat, akik már birtokba is vették az edzésközpontot.

Az új lehetőség jelentős anyagi könnyebbséget is jelenthet egy-egy játékos számára, hiszen komoly pályabérleti díjakat takaríthatnak meg. Állandó beosztásokkal tervezhetőek az edzések. Vannak azonban más jellegű előnyei is a NEK-nek, így például az, hogy a fedett pályás korosztályos országos bajnokságok mind itt kerülnek lebonyolításra, az első osztályú és szuperligás rájátszások szintén, tehát központi sportági színtérré változik 2012-től az edzőcentrum.