George Lucas nem csinál több szuperprodukciót

Vágólapra másolva!
A New York Times hosszú portrécikket közölt George Lucasról abból az alkalomból, hogy az USA-ban pénteken kerül a mozikba Red Tails című filmje a második világháborúban harcoló afroamerikai pilótákról. A film hányattatott megvalósulását részletező cikk legérdekesebb pontja, hogy Lucas kijelenti, hogy "visszavonulok. Itt hagyom a filmipart, a cégemet, az egészet". A milliárdos filmes, akinek a Star Wars- és az Indiana Jones-filmeket köszönhetjük, társproducere, Rick McCallum szerint "már mindent megvalósított, amit akart". Bár Lucas még nyitva hagyta egy ötödik Indiana Jones-film lehetőségét, ezt leszámítva csak kisköltségvetésű, személyes, kísérleti filmeket szeretne csinálni, olyanokat, amilyeneket még egyetemista korában rendezett.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6PnoaDmIeQ7SFUCF Elképzelhető persze, hogy Lucasnak csak átmenetileg lett elege a szuperprodukciókból, a Red Tails-zel szerzett negatív tapasztalatai miatt. A film ötlete több mint tíz éve született meg, de nem talált rá finanszírozót, és végül a saját zsebéből fizette a kb. 100 milliós büdzsét. A rendezést Anthony Hemingway tévés rendezőre bízta, mert úgy gondolta, egy fekete filmesnek kell kézbe vennie az alapanyagot. Végül sikerült megállapodnia a 20th Century Foxszal, akik vállalták a film forgalmazását, de ennek a költségeit is Lucas állja. Annak ellenére, hogy a stúdiókat egyáltalán nem érdekelte a film, Lucas bízik a sikerében: nem titkoltan elsősorban azt reméli, hogy a fekete fiataloknak bejön majd.
Vágólapra másolva!