Vágólapra másolva!
A legnagyobb sztárja, Thomas Vanek nélkül áll ki a vasárnap kezdődő ljubljanai divízió I-es jégkorong-világbajnokságon az osztrák válogatott, amelynek egyik ellenfele a magyar csapat lesz.

Az NHL egyik leggólerősebb játékosnak számító Vanek jelezte Manny Viveiros szövetségi kapitánynak, hogy sok kisebb sérülése van, és emiatt nem tudna segíteni a csapaton. A Buffalo Sabres csatárának többek között a mellizma, a könyöke és a válla fáj, így néhány hét pihenőre van szüksége, ám műteni nem kell.

Vanek az NHL-ben 547 mérkőzésen 230 gólt szerzett, minden szezonjában elérte a húsz, kétszer pedig a negyvengólos határt.

Mellette Andreas Nödl (Carolina Hurricanes) is lemondta a vb-szereplést az osztrákoknál. Ő három hetet hagyott ki agyrázkódás miatt, és ugyan az alapszakasz végén már jégre lépett, nem érzi magát elég fittnek.

Az osztrák együttesben csak Michael Grabner (New York Islanders) képviseli az NHL-ben szereplő játékosokat.

A ljubljanai vb-n az osztrák, a magyar, a japán, az ukrán, a brit és a házigazda szlovén válogatott küzd a világelitbe jutást jelentő első és második helyért.